Štefan, az egykori birkózó nem adja fel, készül a paralimpiára

Štefan Bazso (35), egykori birkózót tavaly egy súlyos sérülés érte, amely teljesen felforgatta az életét. Ma újra járni tanul, és továbbra is szeretné valóra váltani sportolói álmát.

2023-ban Štefan egy nagy MMA mérkőzésre készült Martin Szilagyi ellen, amelyre május 26-án került volna sor. Ám három héttel a küzdelem előtt az élete megváltozott. Egy nyaki artériaszakadás következtében az agya tíz órán keresztül oxigén nélkül maradt.

Hosszú hónapok után, amit a kórházban töltött, ismét otthon van, és próbál újra normálisan élni. „Jelenleg azt tanítják nekem, hogyan álljak meg a lábamon és tartsam meg az egyensúlyomat, de ez nem könnyű az agyi sérülésem miatt” – meséli. Ma már képes protézisekkel állni. „Nem adom fel” – teszi hozzá elszántan.

„A legtöbbet édesanyám segít nekem,” – teszi hozzá. Štefan a közösségi médiában is jelen van, ahol kapcsolatban van rajongóival, és együttműködik ismert márkákkal is. Bár még sok munka áll előtte, arról álmodik, hogy egyszer Szlovákiát képviseli majd paralimpikonként. „A jövőben szeretnék a paralimpiai csapat tagja lenni és szkanderben vagy más erősportágban is indulni” – jegyzi meg elszántan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?