Bentmaradtak a trencséniek a Fortuna Ligában

trencséni focisták

A Fortuna ligás trencséni labdarúgócsapat 4:1-re nyerte az osztályozó visszavágóját a II. ligás poprádiak ellen, s mivel az odavágón „csak” 2:0-ra kapott ki, kivívta a bentmaradást az élvonalban.

A Zsolnán játszott fordulatos mérkőzésen a 26. percben már ledolgozták hátrányukat a trencséniek (2:0), de két perc múlva a poprádiak szépítettek – 2:1. ez pedig azt jelentette, hogy újabb két gólt kell lőnie az AS-nek a bentmaradáshoz, ami sikerült is két cserejátékosának, a horvát Ante Roguljicnak a 78., illetve a blega Milan Corrynnak a 81. percben – 4:1.

„Hatalmasat fújtunk, nagyon nehéz napokon vagyunk túl. Le a kalappal a csapat előtt, ahogy az utolsó húsz percben rákapcsolt. Nem sok ember hit tmár bennünk az első meccs után, de Ivan Galád vezetőedző kitűnően felkészített minket egy csütörtöki videózással. Nagyon örülök, hogy sikerült bentmaradnunk” – mondta Peter Kleščík, a trencséniek játékosa.

„2:1 után nem sok teret adtunk a trencsénieknek, de jött a hajrá... Még volt két nagy helyzetünk a végén, de nem tudtuk őket berúgni. Nagyon csalódottak vagyunk” – nyilatkozta Štefan Zošák, a poprádiak játékosa. A búcsúmeccsét játszó Stanislav Šesták is letört volt. „Nemrég ott voltam a hokis Laco Nagy utolsó meccsén, az sem volt a legszebb, mert a szlovák válogatott nem jutott be a negyeddöntőbe a vb-n. Úgy látszik, aki befejezi, az kiissza a bürökpoharat. Erre nincsenek szavak, de nincs is kedvem keresni őket. Nekem ennyi volt a foci – jegyezte meg a Ferencváros egykori játékosa a profutbal.sk-nak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?