Bennmaradnának a nagyölvediek

Nemrég tértek haza az alacsony-tátrai edzőtáborból, ahol kondiztak, sokat futottak, hogy erőre kapjanak, és fejlesszék állóképességüket. Szükség is lesz a tökéletes erőnlétre, hiszen a nagyölvediek tavasszal a tizennyolc tagú nyugat-szlovákiai III.

Nemrég tértek haza az alacsony-tátrai edzőtáborból, ahol kondiztak, sokat futottak, hogy erőre kapjanak, és fejlesszék állóképességüket. Szükség is lesz a tökéletes erőnlétre, hiszen a nagyölvediek tavasszal a tizennyolc tagú nyugat-szlovákiai III. liga mezőnyében a kiesés elkerüléséért fognak nagy csatát vívni.

„Nem emlékszem ilyen borzalmas őszi teljesítményre. Hazai környezetben tizenhárom pontot elkótyavetéltünk, idegenbeli meccseink közül pedig nyolcat elveszítettünk. Összességében mindössze négy győzelmet arattunk, és kétszer döntetleneztünk, a többi bajnokit sorra elbuktuk. Csatáraink sem jeleskedtek a góllövéssel, hiszen csak huszonkétszer találtunk be az ellenfelek kapujába. Közvetlenül a bajnoki nyitány előtt váratlanul távozott tőlünk két kulcsjátékosunk, Lukáš Flídr és Michal Kubala, balszerencsénkre pedig súlyos sérülést szenvedett a jó képességű Jakub Švirík és Tóth Tamás” – tájékoztatott Urbán Ferenc nagyölvedi klubmenedzser.

A Lévai járás mindössze ezerhatszáz lakosú településének alakulatába sebtében öt–hat fiatal labdarúgót kellett bevetni, akik nem tudták a rutint pótolni, és nem voltak képesek hozni a kötelezőt. A gondokat csak tetézte, hogy a meghatározott egyénnek számító, tapasztalt Matúš Predajniansky magatartásával és hozzáállásával nem várt bonyodalmakat okozott. A szakmai stáb egyedül a csapatkapitányi posztot is betöltő, harminchárom esztendős hálóőr, Benkó Dániel teljesítményével volt maradéktalanul elégedett.

„A múltat nagyjából lezártuk, és hozzáláttunk az új kihívások végrehajtásához. Január 8-án Duhony József edző irányításával megkezdtük a téli alapozást. Előkészületi mérkőzések sorát játsszuk. Február közepén ötnapos edzőtáborba utazunk Telkibe. A téli holt idényben megváltunk Cingel Rolandtól, Matúš Predajnianskytól, Straňák Dávidtól, Dominik Pajdučáktól és Vadkerti Denisztől. Velünk edz viszont már Ondřej Čtvrtníček, aki Skalicáról, Kele Kevin és Michal Podlucký, akik a komáromi KFC-ből, Mészáros Bence, aki Rimaszombatból, Michal Kolčár, aki Verebélyről, Kojo Matič és Martin Letko, akik az érsekújvári FKM-ből érkeztek, valamint a cseh Vít Valenta, aki a PSV Eindhoven, a Cercle Brugge és az FC Volendam csapatában is megfordult” – egészítette ki mondanivalóját a klubmenedzser.

Fociberkekben az a hír terjedt, hogy a nagymegyeriek és a komáromiak egykori mecénása, Strasser László netán szerepet vállal Nagyölveden. „Igaz, hogy találkoztunk, ám behatóan nem tárgyaltunk az eshetőségről. Nekünk a labdarúgásról gyakorlatilag saját, önálló elképzeléseink vannak. Pillanatnyilag a bennmaradás köti le figyelmünket” – mondta mendemondák kapcsán Urbán Ferenc.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?