Bénes gólpasszt adott Paraguay ellen

Bénes gólpasszt adott Paraguay ellen

Martin Škrtel, Adam Nemec és Tomáš Hubočan búcsúmeccsén Szlovákia 1:1-es döntetlent játszott Paraguayjal vasárnap este az új Téglamezői Stadionban, ahol először játszottak válogatott meccset.

A mérkőzés előtt Ján Kováčik, a Szlovák Labdarúgó-szövetség elnöke három bekeretezett válogatott mezt adott át a három búcsúzó labdarúgónak. A negyedházas Slovan-stadionból hiányoztak az igazi hangadók, így elmaradt a nekik járó vastaps.

A B-közép helyén is csendes, „mezei“ szurkolók ültek – hogy mégsem volt annyira komor a hangulat, arról egy dobos szekció és számtalan diák gondoskodott. (Mivel először a szlovák–walesi meccsnek zárt kapusnak kellett volna lennie, sok-sok osztály és gyerekcsoport regisztrált. A fellebbezés után mégis drukkerek előtt rendezhették az Eb-selejtezőt, így kárpótlás gyanánt a szövetség a téglamezői találkozóra hívta meg a fiatalokat.)

Az első helyzetek az 5. és a 14. percben a paraguayiak előtt adódtak, a második esetben a második válogatott meccsét játszó, hazai pályán szereplő Dominik Greif a kapufa segítségével mentett. A szellős szlovák védelmen többször is túljutottak a dél-amerikaiak, akik akcióbefejezéseit azonban mindig blokkolta egy-egy szlovák láb. A hazaiak nem sok épkézláb támadást vezettek, az összeszokottság hiánya miatt is: Pavel Hapal szövetségi kapitány a walesi meccshez képest a teljes kezdőt lecserélte.

A 30. percben aztán Nemecet és Škrtelt is, az ünneplés ezúttal már méltó volt a búcsújukhoz. (Tomáš Hubočan mindössze az utolsó pár percre kapott lehetőséget.)

A további percekben is inkább a paraguayiak akarata érvényesült, akik láthatóan motiváltabban léptek pályára.

A szünetben Hapal újabb kettőt cserélt, beállt a Mönchengladbach légiósa, Bénes László is. A 60. percben az ő passza után Boženík fordult le a védőjéről a tizenhatoson belül, s lőtt a paraguayi kapuba – 1:0. A semmiből szerzett találat lednületbe hozta a szlovákokat, a nagyrészt dél-amerikai klubokban játszó paraguayiak egyre többet szabálytalankodtak.

Az utolsó negyed órára aztán magukhoz tértek a vendégek, a 84. percben pedig egyenlítettek is, egy beadás után a csereként beállt Kaku pörgetett a kapuba – 1:1. A hajrában már nem alakult ki komolyabb helyzet, maradt a döntetlen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?