Bénes az 50 legjobb fiatal focista között

<p>A Gazzetta dello Sport olasz szaklap leközölte a világ 50 legjobb 20 éven aluli futballistájának listáját, s ezen a doborgazi származású Bénes László is szerepel, a 49. helyen.</p>

A zsolnaiak 18 éves középpályásával erről az elismerésről és a zsolnaiak tavaszi ambícióiról is beszélgettünk.  Kitől tudta meg, hogy bekerült a neves olasz sportlap listájára az 50 legjobb fiatal játékos közé?Apukám hívott fel telefonon, miután az interneten látta a hírt. Aztán én is felmentem a netre, és már több oldalon is láttam, másnap pedig már tele volt az egész internet vele.  Mit jelent önnek ez az elismerés?Nagyon örülök neki. Eddig ez a legnagyobb sikerem, hogy beválasztottak az 50 legjobb 20 éven aluli futballista közé. Abszolút nem számítottam rá, kellemesen meglepődtem. Mennyire tanulmányozta a listát?Megnéztem az összes játékost, honnan vannak, milyen csapatban játszanak. Sokakat ismerek a tévéből, az első helyezett, Kingsley Coman a Bayern Münchenből nagyon megérdemelte az első helyet. A második helyezett a Schalkéból Leroy Sane, ellene játszottam is, egy éve az Eb-selejtező elitkörében, amikor Németországban játszottunk a németekkel, és 1:1 lett a vége. A 93. percben egyenlítettünk ki, és azt hiszem, Sane az egész meccset végigjátszotta. De az ismert nevek között kiemelhetném Martin Ödegaardot is a Real Madridból. Ön az egyetlen közép-európai futballista a Gazzetta dello Sport listáján. Abban, hogy zsolnai játékosként észrevegyék, az Európa Liga-szereplés segített?Biztosan az is segített, de a bajnokságban is jó meccseket játszottunk, a Trenčín, a Slovan, a DAC, a Trnava meg hát a többi csapat ellen is. De az Európa Ligában minden mérkőzésen száznál több megfigyelő is lehetett. Hazai pályán 3:2-re legyőztük a Bilbaót, jól játszottam, és a csapat is jól játszott, erre sokan felfigyeltek. Mit gondol a sportlap jellemzéséről? A bal lábát és az átadásait emelik ki, de úgy vélik, fizikálisan és gyorsaságban javulnia kellene.Egyetértek ezzel. Mindenben kell fejlődnöm, abban is, amiben jó vagyok, de én is úgy gondolom, hogy a fizikális erőt és a gyorsaságot kellene fejlesztenem. Azzal is egyetértek, hogy az erősségem a pontosság, pontos passzok, indítások, gólpasszok, szabadrúgások, kapura lövések. Zsolnai csapattársai és a szakmai stáb hogyan fogadták, hogy felkerült a legtehetségesebb fiatalok listájára?Örültek neki, a csapattársak és az edzők is gratuláltak.  Ahhoz, hogy valakire felfigyeljenek, az is kell, hogy játsszon. A zsolnai klub bátran nyúl a fiatalokhoz, és be is dobja őket a mélyvízbe.Eddigi karrieremben az volt a legnagyobb ugrás, hogy Győrből eligazoltam Zsolnára. Úgy éreztem, Győrben nem fogok játszani, és tudtam, hogy Zsolnán szeretik a fiatalokat, sok lehetőséget adnak nekik. Mivel érdeklődött irántam a zsolnai klub, eljöttem ide, és nem is bántam meg. Az elején a B csapatban játszottam, de azt tudtam, hogy nem leszek egyből kezdő az A csapatban. Aztán 10–20 perceket kaptam az A csapatban, s végül a tavalyi szezon utolsó két meccsétől kezdve gyakorlatilag minden találkozón kezdő voltam. Mit gondol, mi lehet annak az oka, hogy a csapatok félnek a fiatalokat bevetni, és a zsolnai filozófia inkább kivételnek számít?Nem tudom. Én már nem is úgy tekintek magamra, mint egy fiatal játékosra. Abszolút nem számít a kor. Egy 18 éves játékos is lehet ugyanolyan jó, vagy még jobb is, mint egy 28–32 éves. A kor nem lényeges, az a fontos, hogy a játékos megszokja az A csapat filozófiáját, együtt eddzen az A csapattal, és játéklehetőséget is kapjon, mert így sokkal többet tud fejlődni, mint az ifiben vagy a B-ben. Győrben nagyon kevesen edzettünk fent az A csapattal, szinte én voltam az egyetlen fiatal, aki két hetet készült a felnőttcsapattal. Az utolsó két hetemen történt ez, azelőtt egyszer sem. Indokolták ezt akkor valamivel?Nem, erre csak ők tudják a választ. Bajnokikon nem kaptak lehetőséget a fiatalok, legfeljebb a Ligakupában.  A zsolnai út a jó út? Először beilleszkedés a B csapatban, aztán fokozatosan egyre több és több játékidő az A csapatban?Szerintem nagyon jó felfogás, hogy Zsolnán sok lehetőséget adnak a fiataloknak. Mert ha egyszer kiöregszenek a játékosok, ki fog játszani? Máshol ilyenkor szokták venni a külföldieket, itt viszont folyamatosan tudnak az utánpótlásból újítani. Hol tart most a zsolnaiak tavaszi felkészülése?Éppen Prágában vagyunk edzőtáborban, egészen 8-áig. Ezután én csatlakozom az U19-es válogatotthoz, Spanyolországba utazunk egy tornára, ahol a norvégokkal és a portugálokkal játszunk. Ezt követően Nikolas Špalekkel átrepülünk a zsolnaiak másik edzőtáborába, Szlovéniába. Három válogatott meccs lesz Spanyolországban, de mi ketten csak kettőn maradunk ott. Ez egy ilyen utazós hónap lesz. A zsolnai együttes 15 ponttal van lemaradva a Fortuna Liga éllovasától, a trencséni csapattól. Mik a célok a tavaszi szezonban?A szezon előtt a bajnoki cím volt a cél, de erre már nem sok az esély. Mindenképp szeretnénk az első háromban végezni, és a kupát megnyerni. Ez nem lesz könnyű, mivel a negyeddöntőben a DAC-cal játszunk hazai pályán. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?