Belga Nagydíj: Vettel nyert

Spa-Francorchamps |

<div>A címvédő és a pontversenyben élen álló Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte meg vasárnap a Forma-1-es Belga Nagydíjat, a világbajnoki sorozat 11. futamát.</div>

Az idén ötödször, pályafutása során pedig 31-edszer diadalmaskodó, 26 éves Vettel mögött a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) zárt a második, a brit Lewis Hamilton (McLaren) pedig a harmadik helyen.    A rajtot a pole pozícióból kezdő Lewis Hamilton (Mercedes) jól kapta el, ám néhány kanyarral később megelőzte őt a második helyről induló Vettel, mögöttük pedig a szintén német Nico Rosberg előzte meg az idény végén búcsúzó Mark Webbert. Az első kör végén így Vettel, Hamilton, Rosberg volt a sorrend, a negyedik helyen pedig már a kilencedikről indult Alonso haladt, utána pedig Webber és Jenson Button száguldott. A hatodik körben a kétszeres világbajnok Alonso megelőzte Rosberget is, és feljött a harmadik helyre. A vb-pontversenyben második Kimi Räikkönen viszont csak a kilencedik helyen autózott.     Az első kerékcseréket követően Vettel megőrizte éllovas pozícióját, őt némileg lemaradva Alonso és Hamilton követte, majd Rosberg és Webber következett. Hátrébb Räikkönen látványos előzésekkel próbált javítani helyzetén. A mezőnyben utolsóként Romain Grosjean ment ki a boxutcába bő féltávnál, a 23. körben. Három körrel később Räikkönen fékhiba miatt feladta a versenyt, ezzel eldőlt, hogy nem tudja tovább javítani rekordját, azaz sorozatban 28. versenyén is pontot szerezni.    Pastor Maldonado és az ötödik helyről rajtolt Paul Di Resta karambolozott a boxutca bejáratánál, utóbbi kiállni kényszerült, majd a legjobbak sorra jöttek másodjára is kereket cserélni. Vettel maradt az első helyen, mögötte Alonso, Hamilton, Rosberg és Webber haladt tíz körrel a vége előtt. A hátralévő időben - noha sokan tartottak a hajrára esetleg megérkező esőtől - már nem változott a helyzet, így az összetettben immár 46 ponttal vezető német sztár és a Red Bull nagy lépést tett sorozatban negyedik világbajnoki címe felé.    A világbajnoki sorozat következő versenyét, az Olasz Nagydíjat két hét múlva rendezik Monzában.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?