Beckham: életemben nem edzettem még ilyen keményen

Milánó |

<p>Olyan keményen életében még sehol sem edzett David Beckham, mint most az AC Milanban. A világszerte leghíresebb angol labdarúgónak számító játékos erről azt követően beszélt, hogy bemutatkozott az olasz élcsapatnál.</p>

Ide jelenlegi klubja, a Los Angeles Galaxy engedélyével szerződött két hónapra, március elejéig, amikor is vissza kell térnie Amerikába.

"Nyugodtan megvallhatom, hogy pályafutásom eddigi évei alatt egyik csapatomnál, sem a Real Madridnál, sem előtte a Manchester Unitednél nem dolgoztattak meg annyira, mint az itáliai klubnál - értékelte első olaszországi napjait Beckham, aki kedden, Dubajban debütált a német Hamburg elleni előkészületi meccsen, amelyet az 1-1-es döntetlent követő büntetőpárbajban nyert meg a milánói együttes.

Ez nekem nagyon jól jön, mert hiszem, hogy az elvégzett munka mindig meghozza gyümölcsét." "Elégedett vagyok a bemutatkozásommal, azzal együtt is, hogy az előző nap kisebb izomsérülést szenvedtem" - tette hozzá a futballista, aki vasárnap várhatóan lehetőséget kap Carlo Ancelotti vezetőedzőtől az AC Milanban az AS Roma elleni olasz bajnoki rangadón is, bár valószínűleg csak csereként jut szóhoz. Ancelotti maga is dicsérte Beckhamet: "Nagyon jó benyomást tett rám, dinamikus és intelligens játékos" - nyilatkozta róla a milánióak mestere. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?