Bayern München, Internazionale: égés

<p>Nehéz helyzetbe került a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek első felvonása után a Bayern München és a milánói Internazionale. A bajoroknál még pislákol a remény, de amit az Inter mutatott, az kilátástalan volt.</p>

Adott két európai topcsapat, a 2010-es Bajnokok Ligája-döntő két résztvevője, az Internazionale és a Bayern München. Az elmúlt hetekben mindkettejüknél problémák ütötték fel a fejüket, a bajnokságban sem a lombardoknak, sem a bajoroknak nem megy igazán. Szerda este, a Bajnokok Ligájában az is kiderült, hogy ez nem véletlen, a Bayern Bázelban, az Inter pedig Marseille-ben kapott ki 1:0-ra a nyolcaddöntő első mérkőzésén.

Az Inter helyzete kilátástalannak tűnik. A Marseille ellen a csapat defenzívába vonult, s egy Forlán-helyzeten kívül semmit sem tudott felmutatni a kilencven perc során. A nerazzurrik a catenaccio legszebb hagyományait felélesztve úgy őrizgették a 0:0-t, mint egy hímes tojást. Ráfáztak, megérdemelték: a 93. percben a ghánai Andre Ayew egy szöglet után mindenkit megelőzve a hosszú sarokba csúsztatott. Újrakezdésre már nem is maradt idő.

A meccs után – s ezt nem lehet szebben mondani – Claudio Ranieri vezetőedző egészen arcátlan nyilatkozatot adott. „Most sem volt szerencsénk”, „jó felfogásban játszottunk” – s ehhez hasonló bornírt mondatokkal állt elő a sajtószobában. Az Internazionale az utolsó hét tétmérkőzése közül hatot elveszített, de ezt nem lehet csupán a balszerencse számlájára írni. Az alamuszi futball nyilvánvalóan Ranieri hibája, aki szerint az Inter „kiválóan kontrollálta a mérkőzést”. Köszönjük meg neki, így lehetett részünk az utóbbi évek legrosszabb BL-találkozójának „élményében”. A Marseille teljesítménye mellett sem mehetünk el szó nélkül: az immár tizenhat mérkőzés óta veretlen francia csapat vérszegény játékot nyújtott, és helyzeteket kizárólag rögzített szituációkat követően tudott kidolgozni. Egyszóval: akármelyik együttes jut is tovább ebből a párharcból, nem az lesz a BL fő esélyese.

A bajnoki megtorpanás után a Bajnokok Ligájában is elhasalt a Bayern München. A bajorok bázeli vereségét azonban nem lehet egy kalap alá venni az Inter kudarcával, Ribéry már az első félidőben is simán lőhetett volna két gólt, de Sommer kapuson a müncheniek egyszer sem tudtak kifogni. Azt, hogy a St. Jakob Parkban futballt láthattunk a javából, a Basel két kapufája is bizonyítja, s a mindent eldöntő gólt is a svájciaknak sikerült megszerezniük, Stocker révén, a 86. percben.

„Nem vagyunk túl kényelmes helyzetben, de az edzői karrierem során azért voltam már ilyen szituációban” – nyilatkozta a meccs után Jupp Heynckes, a Bayern trénere, aki biztos abban, hogy a Bayern München hazai pályán képes 2:0-ra megverni a Baselt. Kollégája, az egykor a Bayern ificsapatainál dolgozó Heiko Vogel annál derűsebb hangulatban volt. „Tökéletes harmónia jellemzi a csapatunkat” – mondta. Az eredmények alapján ez nem is kétséges: a Basel augusztus 20-a óta mindössze egy tétmérkőzést veszített el, a BL-csoportkörben a Benfica győzte le a csapatot 2:0-ra Svájcban. Ez pedig nem lehet véletlen.


Basel - Bayern Munich 1:0 by FootballKing1992

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?