Barty 11 hónap után visszatér a teniszpályára

Ashleigh Barty

Tizenegy hónap szünet után visszatér a teniszpályára a női világranglista éllovasa, Ashleigh Barty.

A szervezők közlése szerint az Australian Open előtt sorra kerülő két melbourne-i tornán ő vezeti majd a mezőnyt.

A 24 éves ausztrál játékos tavaly február óta nem játszott hivatalos mérkőzést, a koronavírus-járvány miatt a US Openen és a Roland Garroson sem vett részt, bár utóbbin ő volt a címvédő.

A pandémia továbbra is nagy hatással van a sportág versenynaptárára, az év első Grand Slam-tornája például a tervezettnél három héttel később, február 8-án kezdődik csak.

A viadal előtt, január 31. és február 6. között két 500-as WTA-tornát is rendeznek Melbourne-ben, a Gippsland Trophyn és a Yarra Valley Classicon a tervek szerint a világranglista első ötven helyezettje közül 49 pályára lép. A legjobb 32 játékost „szétosztják” a két verseny között, egyesben mindkettőn 64-es lesz a főtábla, míg párosban 32-es.

A felvezető viadalokra a 39 éves Serena Williams is jelezte indulási szándékát. Az amerikai teniszező AO-n ismét harcba száll 24. GS-elsőségéért, amely rekordbeállítást jelentene.

A játékosok január 15-től érkeznek majd Ausztráliába, ahol elsőként 14 napos kötelező karantén vár rájuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?