Bari Krisztián alapember lett Zsolnán, a hétvégén ismerős helyre tér vissza

Bari

Bari Krisztián 2020-ban távozott a dunaszerdahelyi MOL Akadémiáról Zsolnára, ahol az idei szezonban berobbant a kezdőcsapatba. A 21 éves labdarúgót Fortuna ligás tapasztalatairól és klubcsapata céljairól is kérdeztük.

Bari Krisztián az aktuális szezon eddigi tizenkét fordulója során csak egyszer nem kapott lehetőséget a „sosonoknál”. Az összes többi alkalommal kezdett, kilencszer ráadásul végig a pályán volt.

„Jó érzés, hogy az edző bizalmat szavazott nekem. Nála az első meccstől fogva a kezdőben vagyok, és ha egészségileg minden rendben, akkor végigjátszom a meccseket. Tavaly, illetve azelőtt is meggyűlt a bajom a sérülésekkel, ez idén szerencsére változott.ˮ

A tavalyi szezonban Bari egy meccs erejéig már belekóstolhatott a Fortuna Ligába, de akkor még többnyire a II. ligás B csapatban kapott szerepet. Hogy idén miként sikerült szintet lépnie, egyértelműen két okkal magyarázza. „Egyrészt nagyon fontos szerepet játszott benne a nyáron kinevezett edző (a cseh Jaroslav Hynek hazája női U17-es válogatottjától érkezett Zsolnára – a szerk.). Fontos volt az érkezése, vele új impulzust kapott a csapat is. Másrészt, és úgy gondolom ez a legfontosabb, most egészséges vagyok.ˮ

A 21 éves Bari 2020 nyarán távozott Dunaszerdahelyről, és bár a sérülések többször is hátráltatták, jelenleg jól alakul a karrierje. Korábban elsősorban szélsőt játszott, Zsolnán viszont fokozatosan hátvéddé „változtattákˮ. Ugyanakkor hangsúlyozta, élvezi ezt a szerepkört is. „Szeretem és megszoktam már. A mai fociban a szélső hátvédek is sokat támadnak. Néha többet vagyok elöl, mint hátul, szóval akár szélsőnek is nevezhetném magam.ˮ

A Žilina tavaly lecsúszott a nemzetközi kupaszereplésről, miután az Európa-konferencialigáért kiírt rájátszásban már a trencséniek elleni elődöntőben elvérzett. A csapat idén is ott van a tabella első felében, de összességében elmondható, hogy a klub továbbra sem régebbi fényében tündököl. „Idén nagyon fiatal csapatunk van, és jó lenne, ha legalább a szezon végéig együtt maradna a keret – fogalmazott ezzel kapcsolatban a védő. – Egyértelmű célunk, hogy bejussunk a felsőházi rájátszásba, aztán pedig szeretnénk kiharcolni az európai kupaszereplést.ˮ

Bari Jenő, Krisztián édesapja annak idején a DAC-ban rúgta a bőrt, és fia is a Csallóközben játszott tinédzserként. Ebből a szempontból különleges mérkőzés vár a füleki származású tehetséges játékosra, hiszen a zsolnaiak vasárnap épp Dunaszerdahelyre látogatnak a Fortuna Ligában. „Egyértelműen úgy megyünk oda, hogy győzni szeretnénk, igazából minden meccsre így állunk ki – szögezte le Bari Krisztián. – Legutóbb idehaza döntetleneztünk a DAC-cal, pedig győzni szerettünk volna. Ami engem illet, úgy érzem, motiváltabb vagyok a többieknél, hiszen úgymond hazai környezetben léphetek pályára. Nagyon várom már.ˮ

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?