Barcelonában és Manchesterben is bíróznak a döntetlen után

MarcosAlonso

A Barcelona és a Manchester United a Camp Nouban találkozott csütörtökön. A foci EL nyolcaddöntőjébe jutásáért folytatott párharc első mérkőzése 2:2-es döntetlennel ért véget, így az Old Traffordon dől majd el a továbbjutás.

A katalánok stadionjában 90 225 néző volt kíváncsi a korábban a Bajnokok Ligájában megszokott párosításra, ezzel megdöntötték az 2017-es Tottenham–Gent EL-meccs nézőcsúcsát. Arra a találkozóra 80 465-en látogattak ki.

A jó iramú első félidőben a hazaiak kapusának, Ter Stegennek akadtak nagyobb védései, de gól nem született. A második játékrészben Marcos Alonso szerzett vezetést a Barcelonának. A védő édesapja februárban hunyt el, így a gólöröm során nem volt meglepő, hogy könny szökött a futballista szemébe. Sokáig azonban nem örülhetett Xavi csapata, kilenc perccel később ugyanis már a Manchester United vezetett, előbb Rashford talált be, majd Koundé sodorta saját kapujába a labdát. Eltartott egy ideig, mire magukhoz tértek a barcelonaiak, akik Raphinha beadása után egyenlítettek, a középen érkező Lewandowski nem ért hozzá a labdához, így a brazil szélső volt a gólszerző. A futballistát nem sokkal később lecserélték, ami szemmel láthatóan nem töltötte el őt örömmel. Ez után De Geának voltak nagy védései, egyszer pedig a kapufa is segített az angolok kapusának. A 2:2-es döntetlen után mindkét oldalon sokat foglalkoztak a bíróval, nem ok nélkül.

„Úgy gondolom, hogy a játékvezető alaposan belenyúlt a meccsbe. Rashford ellen egyértelmű volt a szabálytalanság, amelynél arról vitatkozhatunk, hogy a tizenhatoson belül vagy előtte érte-e el őt Koundé, de a piros lap egyértelműen járt volna. Rashy egyedül lett volna a kapussal szemben. A bírók nem követhetnek el ekkora hibákat az európai kupák kieséses szakaszában, ez elfogadhatatlan” – értékelte az olasz Maurizio Mariani tevékenységét Erik ten Hag, a manchesteriek edzője. Játékosa természetesen egyetértett vele. „A játékvezető fontos pillanatban vett el tőlünk egy pontrúgást, amely után 3:1-re vezethettünk volna. Koundé elérte a lábam, egyértelmű volt a kontaktus. Minimum szabadrúgás járt volna nekünk” – mondta az érintett Rashford, aki ebben a szezonban már 22 gólnál jár. A találkozó előtt Xavi azt mondta róla, ő a legjobb formában lévő támadó jelenleg, a lefújás után azonban már ő sem csak a játékkal foglalkozott.

„Fred kezezése után a második fél- időben tizenegyest kellett volna kapnunk. Elvettek tőlünk egy büntetőt, ugyanúgy, mint a BL-csoportkörében az Inter ellen. Hihetetlen, hogy a tizenhatoson belül egy egyértelmű kezezést nem fújnak le – nyilatkozta a Barcelona vezetőedzője, akit Raphinha csere utáni reakciójáról is kérdeztek. – A meccs után elnézést kért, mondtam neki, hogy minden rendben. Pozitívan látom ezt, hiszen elég rossz lenne, ha a lecserélése után boldog lenne” – zárta az egykori katalán játékmester.

A másik hét mérkőzésből haton szintén teljesen nyílt lesz a jövő heti visszavágó, a Sevilla viszont kényelmesen utazhat Hollandiába, hiszen hazai pályán háromgólos előnyre tett szert a PSV Eindhovennel szemben.

Érdekes

Megnyugodhat a Fiorentina

Az EL-mérkőzések mellett az Európa-konferencialigában is megrendezték a legjobb tizenhat közé jutásért folytatott párharcok első mérkőzését. A szurkolók mindkét sorozatban alaposan kitettek magukért, a leglátványosabb és egyben legmeghatóbb koreográfiával viszont a Trabzonsbor szurkolói készültek a Basel elleni találkozón. A török szurkolók a földrengés áldozatai, a túlélők és a mentőcsapatok előtt tisztelegtek élőképükkel, egyben köszönetet mondtak azon országoknak, amelyek segítették Törökországot. Az EKL-ben az egy 0:0 mellett hat 1:0-s eredmény született, a továbbjutást csak a Fiorentina döntötte el, amely 4:0-ra nyert a Braga otthonában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?