Balonyi siker a színvonalas rangadón

Balony. A kellemetlen esős idő ellenére háromszázan voltak kíváncsiak a komáromiak balonyi vendégjátékára. Nem is csalódtak, akik kilátogattak a 2:1-es hazai sikerrel zárult IV. ligás találkozóra.

Balony. A kellemetlen esős idő ellenére háromszázan voltak kíváncsiak a komáromiak balonyi vendégjátékára. Nem is csalódtak, akik kilátogattak a 2:1-es hazai sikerrel zárult IV. ligás találkozóra. „Színvonalas kilencven percet hozott az összecsapás, mindkét csapat támadó felfogásban futballozott, így bőven akadt látnivaló. Az első félidő közepén Pa#o átadása után Johancsík révén vezetést szereztünk. Ezt követően növelhettük volna előnyünket, azonban Molnár kapus több ízben is bravúrosan hárított. A 70. percben gyors kontra végén Nagy egyenlített. Ezután jelentős fölénybe kerültünk, de sokáig nem sikerült a hálóba találnunk. Két perccel a befejezés előtt Štefanka 20 méteres szabadrúgásával szemben tehetetlennek bizonyult a vendégek portása. A játék képe alapján rászolgáltunk a győzelemre, a szurkolóink vastapssal jutalmazták játékosainkat” – mondta lapunknak Meszlényi Tibor, a balonyiak edzője. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?