Balhéval és verekedéssel tértek vissza a Fradi szurkolói

Balhéval és verekedéssel tértek vissza a Fradi szurkolói

<div>Bő három év után tértek vissza a Ferencváros ultrái a stadionba, a Debrecen elleni meccsen nem is maradt el a botrány.&nbsp;</div>

Két súlyos sérült a Fradi meccsénÓriási volt az érdeklődés a Ferencváros-DVSC mérkőzés iránt, elsősorban azért, mert a „Tábor” és a klub vezetői egyezségre jutottak, ami azt eredményezte, hogy a Fradi ultrái először voltak jelen a Groupama Arénában. A hazai szektorokba az összes jegy elfogyott, így több mint 19 ezer néző látta a helyszínen, hogy az első félórában szinte semmi nem történt, ezt követően viszont a zöld-fehérek átvették az irányítást és a második játékrészben két gyors góllal el is döntötték a találkozót. Ennek ellenére a Videoton visszavette a vezetést a tabellán, köszönhetően a Mezőkövesd elleni nagyarányú győzelmének. Herczeg András csapata 9 veretlen mérkőzés után kapott ki újra a bajnokságban.  A meccs azonban sajnos nem emiatt marad emlékezetes. A szünetben ugyanis a Fradi szurkolói összeverekedtek egymással az egyik büfé előtt, két drukker súlyos koponyasérülést szenvedett, míg egy társuk könnyebben sérült. Az FTC azonnal jelezte, hogy együttműködik a rendőrséggel, amely büntetőeljárás keretében vizsgálja az ügyet. Az szinte előrevetíthető, hogy az elkövetők kemény retorzióban részesülnek. Egyre mélyebben a Puskás AkadémiaA Honvéd–Puskás Akadémia mérkőzések mindig nagyon pikánsak, hiszen a kispesti drukkerek nehezen viselik, hogy a felcsúti klub a legendás játékosuk nevét viseli.  Most is kiváló hangulatot teremtett a Bozsik-stadionban a több, mint kétezer néző.  A forduló legizgalmasabb és legváltozatosabb meccsét játszotta a két csapat. A PAFC a 88. percben még vezetett, de a végén mégis a bajnoki címvédő örülhetett. Danilo győztes gólja után pedig a pályán és a lelátón is óriási ünneplés kezdődött, mivel a kispestieknek sikerült legyűrniük az „ősi” riválist.  A Puskás szereplése egyre kínosabb, hiszen az NB I egyik legmagasabb költségvetéssel rendelkező klubjáról van szó, ennek ellenére Pintér Attila együttese már csak 9. a tabellán, ráadásul hat meccse nem tudott nyerni. A mester szerint nem minden játékosa rendelkezik megfelelő kvalitásokkal: - Élesben jön ki, hogy ki alkalmas, és ki nem a Puskás Akadémia mezének viselésére. Ilyen amatőr gólokat a gyerekem U12-es meccsén nem látok – mondta Pintér a meccs után. A forduló játékosa:Davide Lanzafame (Honvéd)A kispestiek olasz támadója pályafutása egyik legjobb meccsét játszotta. Bejöttek a cselei, passzai, kapura veszélyesen futballozott, és ami a legfontosabb: szerzett két klasszis találatot és kiosztott egy gólpasszt. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"293354","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"282","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A forduló nyilatkozata:Bódog Tamás (DVTK)A Balmazújváros másodszor is legyőzte a Diósgyőrt ebben a bajnokságban, és nyolc forduló után elkerült a kiesőhelyről. A duplázást ráadásul annak a Horváth Ferencnek a vezetésével érte el az újonc, aki az előző szezonban még a DVTK-t irányította. Bódog Tamás, a miskolciak szakvezetője sommásan összegezte a meccs tapasztalatait: - Nem a stílusuk nem fekszik, nálunk 11 emberből 11 formán kívül van, de nem kell lefejezni mindenkit.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"293355","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"315","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Privacsek András
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?