Bajnokok Ligája - A Pool kiütötte a Cityt, két öngól is kellett a Barca győzelméhez

FC Liverpool
Liverpool |

Még nem érték el a céljukat, így nem ünnepeltek az öltözőben a Liverpool labdarúgói azután, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a párharc szerdai első mérkőzésén, parádés első félidei játékkal 3-0-ra legyőzték a Manchester Cityt.
 

"Senki sem táncolt az öltözőben. Az ütközet 180 percig tart. Akkor kell ünnepelni, ha az ünnep elkezdődik, nem előtte négy héttel - utalt a Liverpool vezetőedzője a távolabbi célra. - A világ legjobb csapatát vertük meg, ez szép teljesítmény. A 3-0 jobb, mint a 2-0 vagy az 1-0, de még nem dőlt el a párharc" - intett óvatosságra a német tréner.

A találkozó utáni sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy két különböző félidőt láthattak a szurkolók, az elsőben nagyon aktívan és eredményesen játszottak, az "szinte tökéletes volt", a másodikban viszont szerinte többet kellett volna törődni a futballal, de - ahogy fogalmazott - a Manchester City ellen képtelenség végig irányítani, fölényben lenni.

"A legfontosabb az eredmény. Most a Manchester Citynek kell lépnie. Nem hasonlítgatom össze a két csapatot, nem érdekel, hogy jobbak vagyunk-e, engem csak az érdekel, hogy elődöntőbe jussunk" - szögezte le.
 

Klopp említést tett az 52. percben sérülés miatt lecserélt Mohamed Szalah állapotáról is. Mint mondta, az első gólt szerző támadó maga jelezte, hogy érzett valamit a lágyékában, ezért hozta le őt, de a meccs után azt mondta, jobban érzi magát.

"Persze meg kell várnunk a tényleges diagnózist" - tette hozzá.

Josep Guardiola, a Premier League megnyerésének küszöbén álló manchesteri csapat vezetőedzője szerint jó hozzáállással kezdték a mérkőzést, a Liverpool mégis előnybe került, majd hiába próbáltak meg játszani, ahogy szoktak, a hazai csapat újabb két gólt tudott szerezni.

"Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. A második félidőben mindent megpróbáltunk a szépítésért, és meghatározó lehet, hogy ez nem jött össze" - vélekedett.

A katalán tréner nem érezte úgy, hogy bánnia kellene valamit, szerinte nem úgy mentek fel a pályára, hogy ez legyen a vége, a második félidőben pedig már nagyon jól játszottak.

"Most senki sem gondolja, hogy továbbjutunk, de meg kell próbálnunk meggyőzni magunkat, hogy meg tudjuk csinálni. A saját stílusunkhoz kell ragaszkodnunk" - hangsúlyozta Guardiola.

A visszavágóra jövő kedden kerül sor.

A spanyol-olasz párharcban a rómaiak mezőnyben egyenrangú partnerei voltak az esélyesebb Barcelonának, de Daniele De Rossi szerencsétlen mentési kísérlete a bal sarokban kötött ki. A második játékrészt a Roma kezdte veszélyesebben, ennek ellenére egy újabb szerencsétlen megmozdulás megduplázta a Barcelona előnyét. Ezúttal Konsztantinosz Manolasz próbált menteni, a labda előbb a kapufára pattant, onnan a görög védő térdére, majd a kapuba. "Önerőből" Gerard Pique talált először a hálóba, amikor Alisson védését követően a kipattanót lőtte az üres kapuba közelről. A hajrában úgy tűnt, hogy Edin Dzeko góljával reális esélyük marad a rómaiaknak a hazai visszavágóra, azonban a 87. percben Luis Suarez kapott "gólpasszt" egy vendégvédőtől, amelyet ki is használt egy pontos, bal alsó sarokba tartó lövéssel. A Barca 26. BL-meccsén maradt veretlen hazai pályán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?