Bajnokok Ligája – A Bayern könnyedén, a Liverpool nehezebben jutott a nyolc közé

Bajnokok Ligája – A Bayern könnyedén, a Liverpool nehezebben jutott a nyolc közé

A Bayern München könnyedén, a Liverpool nehezebben jutott a nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján a Salzburg, illetve az Internazionale ellen.

A bajorok ugyan idegenben csak döntetlent értek el osztrák riválisukkal szemben, amely azonban a nyolcaddöntő visszavágóján fegyelmezetlennek bizonyult, mert bő húsz perc alatt két tizenegyest is összehozott, amelyeket Robert Lewandowski értékesített. A lengyel csatár aztán ismét betalált, így 23 perc alatt klasszikus mesterhármast ért el, Serge Gnabry találata pedig végleg szertefoszlatta a vendégek reményeit.

A formalitássá vált második félidőben Thomas Müller növelte a bajorok előnyét, de a kieséses szakaszban először szereplő osztrák csapatnak sikerült megszereznie a becsületgólt. Végül a slusszpoén a duplázó Mülleré és a kegyelemdöfést megadó Leroy Saneé volt.

Az angol csapat kétgólos előnyről várta a hazai visszavágót, amelyen stabilan védekezve nem kapott gólt az első félidőben. A találkozó a 26. percben néhány percre félbeszakadt, mert egy néző rosszul lett a lelátón. Jürgen Klopp, a hazaiak vezetőedzője kérte a partjelzőt, hogy állítsák meg a játékot.

A második játékrészben ugyan vezetést szerzett az olasz bajnok, de alig egy perc múlva megfogyatkozott, mert Alexis Sánchezt kiállította a játékvezető. Emberhátrányban a milánóiaknak esélyük sem volt a hosszabbítást jelentő találat megszerzésére, a Liverpool viszont többször is eldönthette volna a párharcot, azonban a kapufa háromszor is megmentette a vendégeket. Bár a Vörösök december 28. után ismét kikaptak, ennek ellenére negyeddöntőbe jutottak.

A negyed- és az elődöntő sorsolását pénteken tartják Nyonban.

Érdekes

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:

Bayern München (német)–Salzburg (osztrák) 7–1 (4–0)

gólszerzők: Lewandowski (12., 21., 23., az első kettőt tizenegyesből), Gnabry (31.), Müller (54., 83.), Sane (86.), illetve Kjaergaard (70.)
    Továbbjutott: a Bayern München 8–2-es összesítéssel.


Liverpool FC (angol)–Internazionale (olasz) 0–1 (0–0)

g.: Martinez (62.)
piros lap: Sanchez (63., Internazionale)
    Tj.: a Liverpool 2–1-es összesítéssel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?