Bajnoki szőnyegcsaták a dunaszerdahelyi városi sportcsarnokban

birkózás

Szombaton és vasárnap a birkózók veszik birtokukba a dunaszerdahelyi városi sportcsarnokot. A Dunaszerdahelyi Birkózóklub szervezésében az U17-es korosztály (kadétok) országos bajnokságán mindkét fogásnemben éremcsaták zajlanak.

„Megpályáztuk, elnyertük a rendezési jogot. Ebben a korosztályban több versenyzőnk is bajnoki reményekkel, dobogós helyezésre esélyesként lép szőnyegre. 

Közéjük sorolnám Vajas Viktóriát, Hegedűs Attilát, Kovács Pétert, Rajkovics Zsombort és Both Gergőt. Rajtuk kívül még további klubtársaik is meglepetést okozhatnak. 

Összesen tíz versenyzőnket neveztük, de a megbetegedések vagy a sérülések akár keretszűkítéshez is vezethetnek. Egyébként szombaton a fiúk és a lányok csatáznak az érmekért szabadfogásban, másnap pedig a fiúk kötöttfogásban mérettetnek meg. Ami a részvételt illeti, szabadfogásban akár 150-en is csatasorba állhatnak, kötöttfogásban 100–120 indulóra számítok. Mindkét versenynapon délelőtt 11-től zajlanak a látványosnak, színvonalasnak ígérkező szőnyegcsaták. A nézőtérre nagy szeretettel várjuk a férfias sportág szerelmeseit. A belépés ingyenes” – tájékoztatta az Új Szót, illetve invitálta a sportkedvelőket a rendezvényre Hakszer Roland, a Dunaszerdahelyi Birkózóklub elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?