Bahreini Nagydíj - Toto Wolff világos szabályokat akar

Toto Wolff

Világos szabályokat és az előírások egyértelmű értelmezését sürgeti Toto Wolff, a Forma-1-ben világbajnoki címvédő Mercedes csapatfőnöke.

A 49 esztendős szakember annak ellenére nyilatkozott így, hogy a vasárnapi szezonnyitó Bahreini Nagydíjon a szabályok félreértéséből éppen az ő csapata és vb-címvédő versenyzője, Lewis Hamilton profitált.

"Következetesnek kell lennünk akkor, amikor az előírásokat megfogalmazzuk" - mondta Wolff, utalva arra, hogy Szahírban a futam közben derült ki, hogy a négyes kanyarban az aszfaltcsík elhagyása büntetést von maga után.

"A verseny közben, váratlanul szembesültünk vele, hogy előnyként is értelmezhető, ha valaki szélesebben veszi ezt a kanyart, és így akár büntetés is lehet belőle" - magyarázta a Mercedes csapatfőnöke, és hozzátette, azonnal tájékoztatták erről mindkét versenyzőjüket.

A futam hajrájában aztán Max Verstappen (Red Bull) éppen ebben a kanyarban előzte meg az élen álló Hamiltont, de mivel szélesen vette a négyes kanyart, rövidesen visszaengedte maga elé a címvédőt, akit aztán a leintésig már nem tudott megelőzni.

"Ő pontosan ugyanannyira zavart volt, mint a nézők" - jelentette ki Wolff, aki szerint a szabályoknak "tisztának és világosnak kell lenniük, nem pedig valamiféle Shakespeare-drámának különböző értelmezési lehetőségekkel".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?