Bachman duplázása

Rimaszombat/Nyitra/Bős. A birkózók versenyidényének hajrájában rendezték meg mindkét fogásnemben a juniorok országos egyéni bajnokságát, melyen a Bősi Birkózóklub versenyzői komoly szerepet játszottak az érmekért vívott csatározásokban.

Rimaszombat/Nyitra/Bős. A birkózók versenyidényének hajrájában rendezték meg mindkét fogásnemben a juniorok országos egyéni bajnokságát, melyen a Bősi Birkózóklub versenyzői komoly szerepet játszottak az érmekért vívott csatározásokban. „Rimaszombatban, a kötöttfogásúak seregszemléjén, kiemelkedőbb eredményeket (egy arany-, egy ezüst- és öt bronzérem) értünk el, hiszen mi éppen erre a fogásnemre szakosodtunk. A Zobor alatt már kevesebb babér termett számunkra (egy ezüstérem). Ugyancsak említést érdemel, hogy egykori tanítványom, a csúcsformába lendült bősi Bachman Lukáš (Dunajplavba Bratislava) mindkét fogásnemben a dobogó tetejére került. Egyébként már alakul a júliusi korosztályos kontinensviadalokon rajthoz álló válogatott keret, melybe bősiek közül Soós Márió és Takács Sándor (kadétok), valamint Buchinger Iván és Both Stanislav (juniorok) került” – nyilatkozta lapunknak a szlovák válogatottnál is tevékenykedő id. Rákóczi András, a csallóközi klub elnöke és főedzője.

DOBOGÓSOK, Rimaszombat, kötöttfogás – 50 kg: 1. Bachman Lukáš (Dunajplavba), 3. Soós Márió; 55 kg: 3. Both Stanislav; 60. kg: 1. Dorozlay Miklós, 2. Schweiger Marián, 3. Stojka Tibor; 66. kg: 3. Buchinger Iván; 120 kg: 3. Nagy István. Csapatverseny: 1. Bősi Birkózóklub 36 ponttal.

Nyitra, szabadfogás – 50 kg: 1. Bachman Lukáš (Dunajplavba), 3. Gunázer József (Dunaszerdahely); 66 kg: 2. Buchinger Iván (Bős). (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?