Azok menesztették, akik nem is ismerik!

Poprád/Pozsony. Még csak 15 fordulót bonyolítottak le a jégkorong Extraligában, de már három edzőnek is útilaput kötöttek a talpára. Dušan Gregor (Skalica) volt az első menesztett tréner, majd következett Dušan Žiška (Nitra), szerdán pedig Július Šupler (Trenčín).

Július ŠuplerEugen Vojtišek felvétele Poprád/Pozsony. Még csak 15 fordulót bonyolítottak le a jégkorong Extraligában, de már három edzőnek is útilaput kötöttek a talpára. Dušan Gregor (Skalica) volt az első menesztett tréner, majd következett Dušan Žiška (Nitra), szerdán pedig Július Šupler (Trenčín). A trencséniek mestere (öt éven át a válogatottat is irányította), miután közölték vele, hogy szerdától már nem ő a katonacsapat trénere, összecsomagolt és haza utazott Poprádra. A telefoninterjút ezúttal sem utasította vissza.Egy héttel ezelőtt még azt nyilatkoztad: a gyenge szereplés ellenére szó sincs pánikhangulatról. Valóban nyugalom volt a szakosztályban?

Az öltözőben és a klubházban semmi rendkívülit nem tapasztaltam, a kulisszák mögötti mendemondák meg nem érdekelnek. Felettébb nehéz helyzetben voltunk, hiszen öt tapasztalt játékos is váratlanul távozott. Már-már úgy tűnt, magára talál a fiatal csapat, amikor jött az újabb csapás: hárman lesérültek, ketten pedig megbetegedtek. Kedden. Szakolcára toldozott-foldozott együttessel utaztunk, amely csak a hajrában roppant össze. Többször is hangoztattam, ha kiegészül a gárda, akkor a tavalyihoz hasonló menetelésbe kezdhet.Ezúttal azonban türelmetlen volt a szakvezetés...

Csak tudnám, hogy miért? Hiszen még csak a bajnokság legelején vagyunk. Egy évvel ezelőtt is hasonló cipőben jártunk, és senki sem nyugtalankodott, pedig zsinórban szenvedtük el a váratlan vereségeket. Egyeseknek nagyon fájt, hogy az egyik napról a másikra összetákolt csikócsapattal egészen a döntőig jutottam. Már akkor eldöntötték, lecsapnak rám, ha legközelebb bukdácsolni fognak védenceim. Nem várhattak tovább, mert, egy-két hét múlva már eredményes lett volna a csapat.Ezek szerint csalódott vagy.

Nagyon! Fájó szívvel távozom Trencsénből, mégpedig azért, mert ezek a fiatalok imádják a hokit, öröm volt velük dolgozni. Hát még akkor milyen boldogok lettek volna, ha megnyernek egy-két élvonalbeli mecs-cset. Az első sikerélmény után talpra állt volna a gárda!Kire neheztelsz?

Tulajdonképpen nem is tudom, mert valójában azok menesztettek, akik nem is ismernek, sosem beszéltek velem, nem is voltak kíváncsiak a véleményemre. Sosem érdekelte őket, milyen körülmények között dolgozunk. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, komoly pénzügyi nehézségekkel küszködik a szakosztály. Na de ez máshol is így van. Állítólag az egyik szponzor javaslatára rúgtak ki.Korábban azt mondtad, hoki nélkül el sem tudod képzelni az életet. Gondolkodtál már a hogyan továbbról?

Most idehaza, Poprádon szeretnék pihenni; lehet, hogy az év végéig nem megyek sehová. No és minél jobb eredményt elérni a junior válogatottal. Egyelőre még meg kell emésztenem a Trencsénben történteket. Nagyon szeretem ezt a várost, sosem felejtem el a tavalyi bravúrt, amikor egy teljesen ismeretlen csapattal ezüstérmes lettem. Szinte biztos, hogy külföldön folytatom, annál is inkább, mivel a tengerentúlon (Portland – AHL, 1996-98 – a szerk. megj.) és Csehországban (Sparta, 1998) remekül éreztem magam és profi körülmények között dolgozhattam. Nálunk meg? Ezt inkább ne részletezzük...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?