Az úszóvilág nem fogadja el a síró Jefimovát

Rio de Janeiro |

<p>Dühös az úszóvilág a doppingos múltú Julija Jefimovára a riói olimpián női 100 méter mellen szerzett ezüstérme után.</p>

Az amerikai Lilly King mögött célba ért orosz versenyzőt hétfőn kifütyülték a díjátadón, és versenytársai sem vettek róla tudomást, ezek miatt sírva is fakadt.  

A 19 éves King közölte, büszke arra, hogy tisztán úszott. Arra a kérdésre pedig, hogy miért nem gratulált Jefimovának, azt felelte: "ha a helyében lennék, nem tulajdonítanék nagy jelentőséget annak, hogy nem a legnagyobb elismeréssel beszélnek hozzám".

A szintén amerikai Michael Phelps sem fogta pártját a játékok előtt doppingügybe keveredett Jefimovának. Szerinte nem volt jó döntés a rovott múltú orosz sportolókat az olimpiára engedni. "Ez ellentétes a sport értékeivel, és teljesen rosszul vagyok tőle" - tette hozzá a 19-szeres olimpiai bajnok.

Jefimova indulása az utolsó pillanatban dőlt csak el, mivel a nemzetközi szövetség eleinte nem adott neki rajtengedélyt korábbi doppingesete miatt. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) közvetlenül a riói játékok megnyitója előtt törölte el azt a kitételt, miszerint nem indulhatnak azok az orosz versenyzők, akik már letöltötték a büntetésüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?