Az UEFA-vizsgálat a Steaua ellen

Budapest |

<p>Vizsgálatot indított az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Steaua Bucuresti csapatával szemben a múlt csütörtöki, Újpest elleni Európa Liga selejtezőn történt rendbontások kapcsán.</p>

Joe Böröcz, a lila-fehérek nemzetközi ügyekért felelős ügyvezető igazgatója kedden arról számolt be az MTI-nek, hogy tudomása szerint az UEFA ellenőrének jelentésében négy komoly kihágás szerepelt, ami alapján eljárás indult a román klubbal szemben.
    A klubvezető szerint a találkozó ellenőre említést tett arról, hogy egy román szurkoló a pályára rohant, továbbá megdobálták a kiállított Korcsmár Zsoltot, a szurkolók tiltott pirotechnikai eszközöket alkalmaztak, illetve a hazai drukkerek egy ízléstelen, minden jóérzésű embert felháborító, gusztustalan felirattal provokálták a magyarokat a stadionban.
    "Az Újpest egyelőre nem kíván az események elé rohanni, bízunk az UEFA döntésében. Csak akkor fogunk írásos véleménynyilvánítást megfogalmazni az UEFA felé, ha a döntés valamilyen oknál fogva elfogadhatatlan számunkra" - mondta Joe Böröcz.
    Móring József Attila kereszténydemokrata képviselő kedden sajtótájékoztatón bejelentette, hogy írásbeli kérdéssel fordul a külügyi és a rendészeti tárca vezetőjéhez, valamint a sportért felelős miniszteri megbízotthoz az Újpest futballcsapatának bukaresti meccsével kapcsolatban.
    Az első találkozón az Újpest idegenben 2-0-ás vereséget szenvedett, a visszavágót csütörtökön 19:45-től rendezik a Szusza Ferenc Stadionban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?