Az oroszok szerint nincsenek komoly lemaradásban a VB előkészületeivel

Moszkva |

<p>Vitalij Mutko orosz sportminiszter szerint országuk nincs kritikus lemaradásban a 2018-as labdarúgó-világbajnokság előkészületeiben.</p>

"Nincsenek olyan lemaradások, amelyek nagy riadalomra adhatnának okot. Bizonyos lemaradások persze vannak, de ezek kiküszöbölése szinte lehetetlen. A célunk, hogy 2017-ben az összes munkagép elhagyja a stadionokat, és elkezdődhessen a gyepszőnyegek telepítése" - nyilatkozta Mutko szerdán.

A miniszter elismerte, hogy bizonyos repülőterek és szállodák építésével is késésben vannak. Elárulta, hogy havonta egyszer jelenteniük kell Vlagyimir Putyin elnöknek, közben pedig helyszíni szemléket és megbeszéléseket tartanak.

A szentpétervári arénáról elmondta: vélhetően decemberben elkészül, és a jövő év elején kezdődhetnek benne az apróbb munkálatok. "Szentpétervár kulcsfontosságú város a Konföderációs Kupa miatt, mert nincs olyan helyszín, amellyel kiválthatnánk. Meghallgattuk a kormányzó jelentését. Ha megvalósítják az elhangzottakat, minden rendben lesz" - tette hozzá Mutko.

Elmondása szerint Kazanyban már az infrastruktúra és a repülőtér is készen áll. "Vannak kisebb problémák a stadionban, de a munkálatok zajlanak. Októberben teljesen kész lesz, meccseket is lehet majd benne játszani" - közölte.

A 2018-as világbajnokságra június 14. és július 15. között kerül sor 11 orosz város - Moszkva, Szentpétervár, Kazany, Nyizsnyij Novgorod, Szaranszk, Kalinyingrád, Volgográd, Jekatyerinburg, Szamara, Szocsi, és Rosztov-Don - 12 stadionjában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?