Az MTK tehetségét is behívta Marco Rossi

202Rossi0513

Júniusban 11 nap alatt négy találkozót játszik majd a Marco Rossi vezette magyar labdarúgó-válogatott, így az olasz szövetségi kapitány a megszokottnál bővebb, 27 fős keretet hirdetett pénteken.

Magyarország június 4-én hazai pályán nézők nélkül Anglia ellen kezdi meg szereplését a Nemzetek Ligája A ligájában. Ezt követően háromnaponta Cesenában Olaszország vendégeként, Németország ellen már nézők előtt a Puskás Arénában és Wolverhamptonban Anglia ellen játszanak Szalai Ádámék.

„Gulácsi egy hosszú szezont védett végig. Most rövid idő alatt 4 mérkőzést játszunk, így magától értetődő, hogy ő és Dibusz fele-fele arányban véd majd” – utalt a sűrű idényre a kapusok helyzetét firtató újságírói kérdésre válaszolva Marco Rossi. Az olasz szakember elmondta, hogy az utóbbi időben nem volt olyan játékos, akire felfigyeltek volna, így a korábban meghívott játékosokra számít, a kivétel Vancsa Zalán, aki a nyáron az MTK-ból a belga másodosztályú Lommelhez igazol majd. Az ő meghívása a fiatal generáció támogatásának szól és Baráth Péterrel, valamint Schön Szabolccsal együtt az első két mérkőzés során az U21-es válogatottban szerepelnek majd. Ha a 17 éves Vancsa bemutatkozna a felnőttek között, 1918 óta ő lenne a legfiatalabb játékos, aki pályára lép a magyar nemzeti csapatban.

Marco Rossi nem árulta el, hány ponttal lenne elégedett a négy mérkőzést követően. Ezt azzal indokolta, hogy az Európa-bajnokság előtt valószínűleg aláírta volna a két pontot Portugália, Franciaország és Németország ellen, de látva a müncheni mérkőzés alakulását, már volt benne hiányérzet a döntetlent követően.

A magyar válogatott NB I-ben szereplő játékosai május 23-án kezdik meg a közös munkát Telkiben, a többiek pedig 30-án csatlakoznak az edzőtáborhoz.

Érdekes

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (Leipzig), Szappanos Péter (Honvéd)

Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Fehérvár), Kecskés Ákos (Nyizsnyij Novgorod), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Orbán Willi (Leipzig), Spandler Csaba (Puskás Akadémia), Szalai Attila (Fenerbahce)

Középpályások: Baráth Péter (DVSC), Gazdag Dániel (Philadelphia), Kleinheisler László (Osijek) Nagy Ádám (Pisa), Nego Loic (Fehérvár), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (Barnsley), Szoboszlai Dominik (Leipzig), Vécsei Bálint (Ferencváros)

Támadók: Ádám Martin (Paks), Sallai Roland (Freiburg), Sallói Dániel (Kansas), Schön Szabolcs (Dallas), Szalai Ádám (Basel), Vancsa Zalán (MTK)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?