Az év meccsére készül a DAC

Dunaszerdahely |

<p>Ma kora este (18.00) több mint tízezer néző szeme láttára fut ki a pályára a DAC és a Slovan futballcsapata a Fortuna Liga 15. fordulójában. Az elmúlt öt mérkőzés alapján a DAC van jobb formában, a Slovan viszont új edzővel a kispadon bizonyítani akar. Ezen a találkozón nyitják meg a MOL Aréna harmadik új tribünjét, a jegyeket nagyon gyorsan elkapkodták.</p>

Az év meccse. Nem először írjuk már ezt le egy DAC–Slovan rangadó kapcsán, s nem szeretnénk devalválni a jelzőt, de nehéz más szavakkal illetni egy mérkőzést, amelyre alig egy óra leforgása alatt elkel az összes jegy, amely egyúttal egy csodálatos futballszentély harmadik lelátójának nagyszabású megnyitója lesz, és amelyről már hetek óta beszélnek Dunaszerdahelyen és környékén. A pozsonyi Slovan jelenleg egy ponttal előzi meg a DAC-ot a tabellán, az égszínkékek a harmadik, a sárga-kékek az ötödik helyen állnak. Ha azonban csak a legutóbbi öt meccs mérlegét nézzük, akkor a dunaszerdahelyiek állnak jobban: hét pontot szereztek ezeken a találkozókon, míg a Slovan csak ötöt, és mindössze az eperjesiek ellen tudott nyerni. A pozsonyiaknál az elmúlt fordulóban, a sereghajtó Senica ellen „elszenvedett” döntetlen jelentette az utolsó cseppet a pohárban: a klubvezetés ezután megvált Ivan Vukomanovics vezetőedzőtől, helyére pedig a szlovák futball egyik legkarizmatikusabb egyénisége, Martin Ševela került. A fiatal szakvezető a trencséniekkel kétszer is duplázott, s bár az idei gyenge szezonkezdet a trencséni pályafutásának végét jelentette, nincs kétség afelől, hogy tájainkon kevés progresszívebb, koncepciózusabb trénert találnánk nála. „Nem jókor jött számunkra ez az edzőváltás, mert az új szakvezető nyilván megsokszorozza a vendégek motivációját, de ez már csak így működik a futballban” – ismerte el lapunknak Marco Rossi, a dunaszerdahelyiek olasz vezetőedzője. „Tisztában vagyunk az ellenfél erejével. Több olyan játékosuk van, akik bármelyik pillanatban eldönthetik a meccset” - tette hozzá. Rossi nevét is sokat ragozták az elmúlt napokban a magyar válogatott lehetséges kapitányaként, de a történet lezárult a belga George Leekens kinevezésével. Ševela is tisztában van vele, hogy Dunaszerdahelyen forró hangulat várja. „Az a legfontosabb, hogy most felkészítsem a csapatot a dunaszerdahelyi futballünnepre. Utána meccsről meccsre szeretnénk javulni” – nyilatkozta a 41 éves tréner bemutatkozó sajtótájékoztatóján. A Slovan idei kettősségét jól mutatja, hogy egyrészt náluk futballozik a bajnokság eddigi legeredményesebb játékosa, a 11 gólos Jakub Mareš, másrészt viszont egyetlen meccset sem tudtak lehozni kapott gól nélkül, és csak négy csapat kapott náluk több gólt. Rossi azonban tisztában van vele, hogy a Slovan komoly játékerőt képvisel. „Mareš, Hološko és Vittek is gólveszélyes, a széleken pedig nagyon jó Csavrics és Oršula. A középpályán komoly minőséget képvisel Holman, akit jól ismerek a magyar ligából. Oda kell figyelnünk az ellenfélre, de nekünk is megvannak a képességeink, hogy megnyerjük ezt a meccset” – szögezte le Rossi. „Szeretnénk nyerni, és reméljük, hogy nyerünk. Pontosan tudjuk, milyen fontos ez a meccs itt mindenkinek” – tette hozzá a DAC vezetőedzője. Eltiltott játékos nincs a DAC-ban, többen kisebb sérüléssel bajlódnak, de az edző szerint a meccsre rendbe fognak jönni. A motivációval pedig nem lesz gond, ezt Rossi is tudja: „A játékosoknak mindent ott kell hagyniuk a pályán. Ha valakit nem motivál az, hogy tízezer ember előtt játszhat, akkor váltson munkahelyet!” A legutóbbi DAC–Slovan rangadót (áprilisban) Šafranko ráadásban lőtt góljával a sárga-kékek nyerték, az idei szezon első Slovan–DAC találkozója pedig 1:1-es döntetlent hozott. Az örökmérleg alapján azonban a pozsonyiak állnak jobban, a két csapat eddigi 51 egymás elleni meccséből harmincat megnyertek, tizenkétszer döntetlen lett az eredmény, és csak kilenc DAC-győzelem született, ebből azonban hét hazai pályán. A fegyelmi bizottságot fenyegetik a Slovan ultrái 

Pénzjutalmat ajánlottak a pozsonyi Slovan futballcsapatának ultrái azoknak, akik információt adnak a Szlovák Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága tagjainak lakhelyéről. A szövetség együttműködik a rendőrséggel, és jogi lépéseket is tesz az ügyben.

A futballszövetség fegyelmi bizottsága kedden úgy határozott, hogy a pozsonyi Slovan szurkolóit a következő idegenbeli meccsükön kitiltja a vendégszektorból, mert Aranyosmaróton sportszerűtlenül viselkedtek és pirotechnikát is használtak.

Az ítélet ellen a pozsonyi klub is felemelte a hangját, közleményében úgy fogalmazott, hogy a fegyelmi bizottság kettős mércét alkalmaz, mivel a korábbi esetekben a pirotechnika használatát csak megrovással, figyelmeztetéssel vagy pénzbírsággal büntette.

Az Ultras Slovan szurkolói csoport azonban ennél jóval tovább ment, és a Facebookon a következő felhívást tette közzé: „Pénzdíjat írunk ki a fegyelmi bizottság tagjaira. Pénzdíjat írunk ki, hogy megtudjuk a fegyelmi bizottság tagjainak a lakhelyét. Az elnök Vlk lenne ideális, vagy valaki más, aki Pozsonyban vagy a környéken lakik. Ne féljetek. Nem akarjuk fizikailag bántalmazni őket, és sehogy máshogy megsérteni a jogaikat. Hogy mire kell nekünk ez az információ, azt megtudjátok, ha már meglesz valamelyik cím.”

Ezután következik felsorolva a fegyelmi bizottság 12 tagjának a neve.

Az Ultras Slovan oldal kezelője egy kommentben még hozzáteszi: „Az eredmény mindannyiótokat szórakoztatni fogja, és megmelengeti az égszínkék szívecskéteket.”

Információink szerint a fegyelmi bizottság több tagja is a rendőrséghez fordult, mert nem érzik magukat biztonságban.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Szlovák Labdarúgó-szövetséget is. „A fegyelmi bizottság rendelete olyan reakcióhullámot indított el, ami már túllépte a társadalmilag korrekt környezet számára elfogadható határokat. Az egyes esetek megítélésekor a fegyelmi bizottság a releváns adatok és tények alapján jár el, és szankcióinak nem csak az a célja, hogy megtorolja a bűnösöket, hanem az is, hogy megvédje a futballmeccsek többi látogatóját. A közösségi oldalakon olvasható megnyilatkozásokat a Szlovák Labdarúgó-szövetség a fegyelmi bizottság függetlensége ellen irányuló támadásként értékeli, amire még nem volt példa a futballközegben. Ezért a szövetség intenzíven együttműködik a rendőrséggel, és jogi lépéseket is tesz az ügyben. A SFZ egyúttal élesen elhatárolódik a gyűlölet és az erőszak minden megnyilvánulásától. A szövetség kéri a futballbarátokat, ne engedjenek egy ellenséges hangulatban lévő csoport nyomásának” – áll a SFZ lapunknak eljuttatott állásfoglalásában.

A Slovan ultrái a közösségi oldalakon arról is beszélgetnek, a tiltás ellenére el kellene utazniuk Dunaszerdahelyre, és a stadionon kívül demonstrálni, mit gondolnak a szövetségről és a DAC-ról.

Ennek kapcsán megkerestük Both Péter dunaszerdahelyi rendőrkapitányt, számolnak-e esetleg ilyen rendbontással. „A Slovan-drukkerek kitiltása nem befolyásolta a biztonsági intézkedéseket, szinte ugyanaz a forgatókönyv, mint ha ők is ott lennének a stadionban. Arra is fel kell készülni, hogy néhányan eljönnek Dunaszerdahelyre” – mondta lapunknak Both Péter.

Mivel most nem kell számítani a pozsonyiak vonulására, nem lesz lezárva a vasút és a stadion közötti útszakasz, a város lakosainak csak kisebb korlátozásokra kell számítaniuk a stadion környékén.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?