Az eltiltás alatt rádöbbent, milyen szerencsés

Két évig nem versenyezhetett, csak edzésen és gálákon korcsolyázhatott. Hogyan élte meg ezt az időszakot?

Ez egy olyan időszak volt, amely során az ember haragot, csalódást, szomorúságot érez, és nem is érti teljesen, mi történik. Másrészt viszont igyekeztem ezt az időt pozitívan kihasználni. Végre volt időm egyetemre menni, művészettörténetet tanultam. Elkezdtem klasszikus balettre járni, nagyon komolyan foglalkoztam ezzel. Végre arra is jutott időm, hogy a családommal legyek. Az életemből 25 évet a műkorcsolyának szenteltem, de most arra is volt módom, hogy elmenjek az öcsém hokimeccseire, és meglátogassam a hegyekben élő bátyámat.

Mi segített abban, hogy ne keseredjen el?

A vihar elültével újra kisüt a nap. Ebben kell bíznunk, és ezt soha nem szabad elfelejtenünk. Lehet, hogy mélyre zuhansz, de lassacskán elkezdesz újra felemelkedni. Ez egy nagyon fontos dolog az életben. Most azt gondolom, hogy ezt a tapasztalatot is fel tudom használni ahhoz, hogy még jobb korcsolyázó legyek. És abban is segített, hogy visszataláljak a gyökereimhez, megtaláljam azt a szilárd alapot, ki is vagyok valójában. Rádöbbentem, hogy tényleg imádom ezt a sportot, és szerencsés vagyok, hogy folytathatom ezt az utat.

Az Eb előtt csak két kisebb versenyen indult. Jobban izgult emiatt a szokásosnál, vagy hamar visszatértek a régi beidegződések?

Az öröm, amit az okozott, hogy folytathatom az utam, sokkal nagyobb volt, mint bármilyen idegesség vagy izgalom.

Hogy érezte magát Ostraván? A közönség nagy szeretettel fogadta.

Csodálatos volt. Rendkívül sok erőt adott, ahogy hallottam a közönség tapsát már a bemelegítés alatt is, és ez a programom közben csak fokozódott.

Visszatérése óta Szentpéterváron készül Alekszej Misinnel, akit Jevgenyij Pljuscsenko edzőjeként ismert meg a széles nyilvánosság. Milyen a kapcsolatuk? Misin nagyon ritkán mosolyog, nagyon szigorúnak tűnik.

Professzionális viszony van közöttünk, tiszteljük és elismerjük egymást, felnézünk egymásra. Ez a kapcsolat számunkra is egy kihívás, abból a szempontból is, hogy még rengeteg mindent tanulhatok. Ez nem azt jelenti, hogy a múltban rossz döntéseket hoztam volna, hiszen az akkori döntéseim miatt korcsolyázok ma úgy, ahogy korcsolyázok. Hálás is vagyok ezért, és mindenkinek köszönettel tartozom, aki segített a pályafutásom során.

Mik a tervei a következő szezonra? Orosz edzők olimpiai idényben csak orosz korcsolyázókkal foglalkozhatnak…

Egyelőre az aktuális szezonra koncentrálok. Még mindig rengeteg dolgon lehet dolgozni. A következő idényen majd akkor kezdem el törni a fejem, ha itt lesz az ideje.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"264512","attributes":{"alt":"","author":"Fotó: Czech Skating Academy","class":"media-image","height":"320","title":"Az ötszörös Európa-bajnok Javier Fernández, a szintén ötszörös Eb-győztes Carolina Kostner és Tomáš Verner a kravařei jégpályán ","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

A kűrje után a lihegőben egy nagy bolyhos szívecskét nyomott Misin kezébe, amivel ő nem nagyon tudott mit kezdeni. Mi lett a szívecske sorsa?

Megtartotta, miután mondtam neki, hogy vigye el a kis unokájának.

Elnézve a rövidprogramját olyan érzése lehetett az embernek, hogy ez egyfajta erődemonstráció: „Visszatértem, és erősebb vagyok mint valaha.”

Egy Led Zeppelin-számra korcsolyázom, ami nagyon szórakoztató, energikus, modern és rock’n’roll! Ezt próbálom én is megmutatni a jégen. Korábban egy show-ban már korcsolyáztam erre, és annyira élveztem, hogy azt mondtam, ha valaha még egyszer versenyezni fogok, akkor erre a zenére csinálok egy programot. Tudtam, hogy ez kockázatos, mert nem ilyen stílusú programjaim szoktak lenni, de azzal nyugtattam meg magam, hogy ha mégsem érzem jól magam ebben a helyzetben, akkor még mindig visszatérhetek a korábbi stílushoz. De minél többet gyakorolom ezt a rövidprogramot, annál különlegesebbnek érzem. Szeretem ezt a zenét, imádom az energiát, amit ad nekem. Boldog és hálás vagyok, hogy a közönségnek is örömet szerezhettem vele.

A kűrjében Vivaldi Nisi Dominus című kórusművére fut.

Vivaldi néhány évig egy velencei árvaház zeneszerzője volt, és ez a darab is akkor született, más kórusművekkel együtt. Úgy képzelem, hogy Vivaldi ezekkel a darabokkal segített a lányoknak, hogy megbirkózzanak a szüleik elvesztése felett érzett szomorúsággal. Számomra ez a darab egyfajta szimbólum. Azt szeretném üzenni vele, hogy szerencsés vagyok, mert mindig is tudtam, miről álmodom, és még szerencsésebb vagyok amiatt, mert sikerült is ezt az álmot valóra is váltanom. Ezt soha nem tartottam magától értetődőnek. Ezt szeretném a fiatalok számára is hangsúlyozni, hogy ha próbálkozol, keményen dolgozol, odateszed magad, ha megvan a bátorságod kockázatos döntéseket hozni, akkor lehet, hogy nem lesz mindig könnyű dolgod, de végül siker koronázza a fáradozásaidat. Hiszek ebben, mert nekem sikerült, és szeretném, ha a fiatalok is elhinnék, az álmok igenis valóra válhatnak.