Az első hatba kerülés a célja a DAC női kézilabdacsapatának

DAC női kézilabda

A DAC női kézilabdacsapata megkezdte a felkészülést a cseh–szlovák MOL Liga következő idényére. A dunaszerdahelyiek jócskán megerősödve vágnak neki a bajnokságnak.
 

A 2019/20-as szezonban újoncként a tisztes helytállás volt az elsődleges céljuk, most azonban már nagyobb léptékben gondolkodnak, ezt maga a klub elnöke, Horváth Zoltán erősítette meg lapunknak: „Álmodni nagyot szabad, de mindig a realitások talaján. Mi azt mondtuk az első szezonunk előtt, hogy a szimpatikus újonc és a 10. hely környéke, most azt mondjuk, hogy szimpatikus meglepetés, és az első hat hely egyike.”

Az első hatba kerülés pedig reális cél lehet a jövőben, hiszen a szezon első edzésén több olyan játékos is ott volt a keretben, akik a MOL Ligában posztjukon a legjobbak közé tartoznak. A kapuba a debreceni csapatból a szlovák válogatottban is szereplő Oguntoye Viktóriát igazolták, a szintén a szlovák nemzeti csapatban szereplő Bízik Réka a széthulló Érdből érkezett, valamint a válogatott beállósa, Kristína Pastorková is Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását. Csakúgy, mint az osztrák Hypo Niederösterreich csapatából érkező Élő Beatrix is, aki a jobbátlövő posztján erősíti a csapatot. Ők, kiegészülve a 2019-ben Szlovákia legjobb női kézilabdázójának választott Monika Rajnohovával és a bajnokság toronymagasan legjobb góllövőjével, Bízik Boglárkával a mezőny egyik legerősebb alakulatát alkothatják. 

„Előre menekültünk. Az érkező játékosokkal még jóval a koronavírus-járvány előtt kezdtünk beszélgetni és egyeztetni, és mondhatni, a járvány kirobbanásáig meg is egyeztünk már mindegyikükkel. Tudtuk, hogy Oguntoye Viktória befejezi Debrecenben, neki próbáltunk egy kézilabdaélet utáni életmodellt is felvázolni. Remélhetőleg nálunk fejezi be – természetesen minél később – a játékos-pályafutását, ekkor számítunk rá kapusedzőként is. Bízik Rékával könnyebb volt a helyzetünk, hiszen testvére, Boglárka nálunk játszik. Látván az érdi viszonyokat, azonnal lecsaptunk rá. Leginkább olyan lányokat kerestünk, akik a felvidéki kézilabdaéletből származnak, és volt hajlandóságuk a hazai közeget is kipróbálni az NB I után. Később példaképpé válhatnak majd nálunk” – mondta Horváth az új igazolásokról.

De nemcsak a pályára, a kispadra is új név érkezett. Debre Viktor lesz a csapat edzője, aki az Eger női csapata után irányítja majd Bízikékat. „Az elnök úr felvázolta a célkitűzéseket, én pedig folyamatosan kezdtem magam beleélni a lehetőségbe. Már márciusban eldöntöttem, hogy szeretnék Dunaszerdahelyre jönni, de mivel még szerződésem volt az Egerrel, nem akartam ezt nagy dobra verni. Nagy kihívásnak tekintem a DAC-ot, mert itt komoly célok vannak. Az első hatba kerülés az elvárás, de vigyázni kell, nehogy nagy terheket rakjunk a lányokra, mert lehet, hogy néhányan ezeknek az elvárásoknak még nem tudnak megfelelni, és az elvárások visszavetnék a teljesítményüket. Mindig csak a soron következő meccsre kell koncentrálni” – mondta Debre, aki elismerte, hogy nagyon jó keretet sikerült összehozni, remek játékosokkal, akik posztjaikon a legjobbak közé tartoznak Szlovákiában. 

DAC női kézilabda

A hétfői első edzés elején még érezhető volt a szünet utáni könnyedség. Laza bemelegítő gyakorlatokkal kezdtek a kézisek, majd hamar előkerült a labda is – Debre egy focilabdát dobott a két csapatra osztott lányok közé, akik azonnal magasabb fokozatba kapcsoltak. Néha sem egymást, sem a pálya körül álldogáló riportereket és fotósokat sem kímélve próbáltak gólt szerezni. E sorok írója is kis híján a városi sportcsarnok palánkjain végezte. Rajnohová és Bízik Boglárka magukat nem meghazudtolva irányították a csapatokat. Bízik Réka és Oguntoye pedig szerepet cseréltek: Bízik a kapuban jeleskedett több nagy védéssel, míg az eredeti kapus az ellenfél hálójába próbált betalálni inkább kevesebb, mint több sikerrel. De minden kihagyott ziccer után vidáman tűrte a többiek froclizását. 

„Haza akartam jönni, és hosszú, illetve rövid távon is tetszett a DAC ajánlata, ezért választottam őket. Új dolog lesz nekem a cseh–szlovák bajnokságban védeni, de egyáltalán nem baj az. Jónak találom ezt a lehetőséget is, kipróbálom magam itt is, és nagyon várom már, hogy elkezdődjön a szezon – mondta Oguntoye arról, miért fogadta el a dunaszerdahelyiek ajánlatát. – Tetszik, ahogy a DAC csapata építkezik, nekem nagyon fontos, hogy legyenek célok egy csapatnál, nemcsak tengünk-lengünk, hanem tényleg feljebb szeretnénk jutni, ezért is jöttem ide, mert tetszett a stratégia, amit felvázoltak előttem. Bízom benne, hogy minél előrébb végzünk majd a tabellán.”

Oguntoye Viktória

A MOL Liga 2020/21-es szezonja augusztus utolsó hétvégéjén rajtol, a DAC első ellenfele a vágsellyei csapat lesz. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?