Az egyetem leszorította a pástról

Végh Dávid az utóbbi évek legsikeresebb szlovákiai tőrvívója. Bajnoki címek, világversenyek, rajt a bakui Európai Játékokon… Eközben egyetemre jár a sárosfai fiatalember, immár kettőre. 2015-ben Somorja harmadik legjobb sportolója lett.

Végh Dávid az utóbbi évek legsikeresebb szlovákiai tőrvívója. Bajnoki címek, világversenyek, rajt a bakui Európai Játékokon… Eközben egyetemre jár a sárosfai fiatalember, immár kettőre. 2015-ben Somorja harmadik legjobb sportolója lett. A díjátadó után válaszolt kérdéseimre.

2012 óta kétszer volt tőrbajnok Szlovákiában. Mennyit ér manapság a bajnoki cím ebben a fegyvernemben?

Igaz, hogy kevés a vívó nálunk, de minden kategóriában van ellenfelünk. A felnőttek között húszan szoktak indulni, van köztük egy korosztályos világbajnok, korábbi junior Világkupadöntősök is indulnak, tehát nem gyengék az ellenfelek.

Hogyan tud felülkerekedni ezen a mezőnyön?

Legutóbb, 2015-ben nem voltam felnőttbajnok, csak a juniorok között nyertem, 2012-ben és 2014-ben viszont igen. Legutóbb tehát nem jött össze, nagyon jó volt az ellenfelem az elődöntőben. Éppen a volt ifivilágbajnok Joniaktól kaptam ki az elődöntőben, és lettem bronzérmes.

Vagyis nem lehet mindig nyerni?

Erős ellenfelek között sok múlik azon is, hogyan kel fel az ember.

A felnőttbajnokság napján is ez történt?

Elejétől éreztem, hogy nem vagyok formában. Sok minden egyszerre összejött, az iskolában is elszaporodtak a feladatok, kevesebbet tudtam előtte edzeni. Az elődöntőben az elején még vezettem, de aztán mentálisan elfáradtam.

2012-ben volt először bajnok, aztán 2014-ben, a kétévenkénti diadalokból kiindulva 2016-ban is nyernie kellene…

Remélem, úgy lesz.

Az igazi kihívást azonban a nemzetközi porond jelenti. 2015-ben indult a bakui Európai Játékokon is. Melyik szereplése volt a legörömtelibb?

Mindenképpen az Európai Játékok, amihez az is hozzátartozik, hogy a budapesti kvalifikációs versenyről egyedüli juniorként jutottam ki kontinensünk ötkarikás seregszemléjére. Hihetetlen, eufórikus érzés volt, amit húszévesen átélhettem.

A vívópástról milyennek tűnt ez az új kezdeményezés?

Eredményesség tekintetében nem volt kimagasló számomra. Bennem az egész seregszemle hangulata hagyott mély nyomokat. Más volt, mint egyébként a versenyeken szokott lenni, állandóan a sportolók voltak a középpontban. Lehetett érezni, mi vagyunk a show középpontjában, ahogy bemutattak minket. Kiemelt pástok voltak, s mikor felléptem rá, szinte összezavarodott bennem minden, volt mit csinálnom, hogy magamra figyelhessek.

A külsőségek megzavarták a sportolói énjét?

Valójában nem zavart a vívásban, hanem nagyon jó érzés töltött el, hogy ott lehetek, s nehezen, de kijutottam a legjobbak közé.

Az nem zavarta, hogy nem volt eredményesebb?

Nem vártam semmit magamtól. Örültem, hogy ott vagyok, nyugodtan vívhattam. Voltak a csoportban olyan asszóim, melyek elúsztak, de nem volt nagy csalódás a szereplésem, bár mind az összes csörtében alulmaradtam.

Egyetemistaként milyen helyet szorít életében a vívásnak?

Jelenleg már két szakra is járok a Comenius-egyetemen: harmadéves vagyok a genetika, elsőéves pedig az orvosi szakon. Jelenleg hobbiszinten vívok, sok a vizsgám, mindenféle gyakorlatom van. Csak akkor megyek be a vívóterembe, ha egy kis kikapcsolódásra vágyom. Edzek egyet, de versenyszerűen most nem tőrözöm.

Két egyetem mellett nemigen menne…

Mindig orvosira akartam menni. Első kísérletre nem sikerült, ekkor döntöttem egy közeli terület mellett. Így kezdtem el a biológiát, majd a genetikát, amelyre nem könnyű bejutni. Megtetszett a genetika is, ezért szeretném befejezni, közben pedig felvettek az orvosira.

Tart még a napi ingázás Pozsony, Somorja és Sárosfa között?

Jelenleg csak Sárosfáról Pozsonyba vonatozom, Vannak olyan napok, amikor mindkét szakomon vannak óráim, így Pozsonyban utazgatom, este meg megyek haza. Ebbe nem fér bele a vívás.

Ezek után vannak még vívócéljai, vagy belenyugodott már abba, hogy tanulmányai befejeztével magába szippantja az élet sűrűje, mint szinte valamennyi somorjai vívóelődjét?

Mindenképpen szeretnék még vívni. Hogy felvettek az orvosira, azt Bakuban tudtam meg, egy nappal a tőrverseny előtt. Voltaképpen próbaszerencse alapon jelentkeztem, és sikerült. Ebben a helyzetben teljesen megváltozott az életem. Az elején még próbáltam a vívást, de nem lehetett összeegyeztetni a sok egyetemi tennivalóval. Szeretném folytatni a tőrözést, s ezt nem azért mondom, mert ezt kell mondani. Lemegy ez az iskolaév, s utána visszatérek a víváshoz.

Mire vágyik még a páston?

Nálam is az olimpiai részvétel az álom. De beérném egy világbajnoki döntővel is.

Húszévesen tehát nem a befejezés motoszkál a fejében…

A vívásban általában későn érik be az ember. Az olimpiai érmeseknél ez gyakori jelenség. Példák is akadnak bőven.

Ezek szerint a sárosfai doktor úr is valamikor még vívni fog?

Remélem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?