Az edzők szerint történelmi pillanatokat láthattak a szurkolók

Berlin |

<p>Luís Enrique, a Bajnokok Ligája szombati döntőjében diadalmaskodott FC Barcelona vezetőedzője szerint a csapat sikerével a klub történetének egyik legsikeresebb szezonját zárták le.</p>

"Fantasztikus mérkőzés volt, ahol mindkét csapat mindent megtett a siker érdekében, történelmi estéje volt ez a klubnak" - nyilatkozta a Juventus ellen 3-1-re megnyert mérkőzést követő sajtótájékoztatón a tréner.

"Kiválóan kezdtünk, gyorsan vezetést szereztünk, és jól futballoztunk. Tudtuk, hogy a második félidőben a Juventus nagyobb nyomást gyakorol majd ránk, s így is lett, de ezt követően sikerült felülkerekednünk, és rászolgáltunk a sikerre" - tette hozzá a szakember.

A mérkőzés legjobbjának megválasztott Andrés Iniesta elmondta, a gyors vezetés után könnyedén eldönthették volna a találkozót, de nem tudtak élni a lehetőséggel, így rendkívül nehéz összecsapás lett belőle. Hozzátette, hat évvel ezelőtt úgy gondolták, szinte lehetetlen lesz újra triplázniuk, most mégis megtették, s szeretnék élvezni a pillanatot.

A csapatkapitány leszögezte, bízik abban, hogy újabb és újabb trófeákat nyerhet még az együttessel. A vesztes oldalon büszkeséggel nyilatkozott csapatáról Massimiliano Allegri.

"A mérkőzés után köszönetet mondtam a játékosaimnak, fantasztikus szezonon vagyunk túl" - nyilatkozta a Juventus vezetőedzője. A szakember hozzátette, rendkívül büszke a csapatára, amely kiváló döntőt játszott a Barcelonával. Hozzátette, a második gólt a találkozó azon szakaszában kapták, amikor úgy érezték, ők irányítják a mérkőzést. "Hibáztunk, ezt pedig a fantasztikusan kontrázó támadókkal rendelkező Barcelona ki is használta" - tette hozzá a tréner.

"Tudunk még fejlődni, folyamatosan javítanunk kell a játékunkon, és arra kell törekednünk, hogy folyamatosan ott legyünk Európa nyolc legjobb csapata között. Persze az álmunk továbbra is a Bajnokok Ligája, reméljük, egyszer sikerül" - mondta Allegri.

A mostani Barcelona a nyolcadik olyan csapat lett, amely triplázni tudott. Ez először az 1966/67-es idényben a skót Celtic Glasgow-nak sikerült, majd 1972-ben a Johan Cruyff vezette legendás Ajax Amsterdam vitte véghez ezt a bravúrt. Ezt követően 1988-ban a PSV Eindhoven, majd tizenegy évvel később - amikor már Bajnokok Ligájának hívták a sorozatot - a Manchester United triplázott. 2009-ben a katalánok, 2010-ben az Internazionale, 2013-ban pedig a Bayern München csatlakozott ehhez az illusztris társasághoz. Sikerével így a Barcelona lett az első olyan klub, amely kétszer is megcsinálta a triplázást.

A csereként pályára lépett, majd a kupát a magasba emelő Xavi pályafutása 767. mérkőzésén lépett pályára a Barcelona színeiben, s az ősi rivális Real Madrid kapusát, Iker Casillast megelőzve a rekordot jelentő 151. BL-találkozóval a háta mögött int búcsút 24 év után a klubnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?