AZ EDZŐK MONDTÁK

PECZE KÁROLY (Inter): „A nehéz talajon jó mérkőzést láttunk. Értékes győzelmet arattunk, bár az első félidőben hibák is csúsztak csapatom játékába. Győzelmünk az aktívan játszó kollektíva erejét bizonyítja.”
FRANTIŠEK KOMŇACKÝ (Žilina): „Jól alakult számunkra a mérkőzés, kétszer is vezettünk.

PECZE KÁROLY (Inter): „A nehéz talajon jó mérkőzést láttunk. Értékes győzelmet arattunk, bár az első félidőben hibák is csúsztak csapatom játékába. Győzelmünk az aktívan játszó kollektíva erejét bizonyítja.”

FRANTIŠEK KOMŇACKÝ (Žilina): „Jól alakult számunkra a mérkőzés, kétszer is vezettünk. Ekkor azonban leállt a csapat, és a hazaiak egyenlíthettek. Az első félidőben védenceim többet törődtek a bírói ítéletekkel, mint a játékkal. Mindkét csapat nyerhetett volna, de a döntő gól a mi kapunkba esett. A három ponton kívül három sérült játékosunkat is elvesztettük. Nagyon bánt a Kosmeľlel szembeni könyörtelen szabálytalanság.”

BOHUMIL ANDREJKO (Košice): „A Slovantól elszenvedett kiütéses vereség után főleg lelkileg kellett összeráznom csapatomat. Legtöbb gondunk azonban a sérülésekkel és az eltiltott játékosokkal volt. Az első félidőben ellenfelünk játékosai többet mozogtak, könnyen kerültek helyzetbe, ekkor szerencsénk volt. A folytatásban egyértelmű fölényben játszottunk. A Ružomberok gyors ellentámadásokkal veszélyeztetett. A második félidőben már nem volt szerencsénk sem Sapara kapufájánál, sem Aličkovič ismételt kísérleténél. Ellenfelünkre viszont a mérkőzés végén rámosolygott a szerencse. A sok helyzettel tarkított mérkőzésen kitűntek a kapusok.”

ERIK BOGDANOVSKÝ (Ružomberok): „Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Már hamarabb is eldőlhetett volna a mérkőzés sorsa, mint a hajrában.”

STANISLAV GRIGA (Dubnica): „A Púchov volt ősszel a legjobb hazai ellenfelünk. A védekezésben érett, jól szervezett csapat benyomását keltette. Meglepett bennünket az első gól, és egyetlen helyzetünket sem tudtuk kihasználni. Ismét az ellenfél kapusát avattuk a mérkőzés hősévé. Bernady akárcsak Rózsahegyen, ezúttal is néhányszor csodálatosan mentett.”

JOZEF ŠURAN (Púchov): „Jól felkészültünk a hazai csapatból. Igyekeztünk kiiktatni a játékból a középpályát, hogy tudjunk reagálni a jól kombináló dubnicaiak játékára. Jól jött a gyors gól, utána a védekezésre és a gyors ellentámadásokra építettünk. A ZŤS nem került gólhelyzetbe.”

VLADIMĺR WEISS (Petržalka): „Örülök, hogy zsinórban harmadszor győztünk. Különösen a támadójátékunk tetszett, sajnos, a védelemben még becsúszott néhány hiba. Kitűnően játszott a trencséni Staš, nem tudtunk vele mit kezdeni.”

ANTON DRAGÚŇ (Trenčín): „Színvonalas, a nézők számára vonzó mérkőzést láttunk, nem hiányzott a feszültség, helyzetek és gólok is voltak. Rossz eredményt értünk el, a sikertől saját hibáink fosztottak meg bennünket. Az első félidőben kihagytuk a tizenegyest, utána potyagólt kaptunk. Csapatom teljesítményével nem okozott csalódást, de a futballt gólokra játsszák, abban viszont veszítettünk.” (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?