AZ EDZŐK MONDTÁK

JINDŘICH DEJMAL (Prešov): „Meg szeretném köszönni a csapatnak a mutatott teljesítményt. A három pont számunkra nem aranyat, hanem egyenesen gyémántot ér. Győztünk, és a megszerzett három ponttal maximálisan elégedett vagyok. Azt az idegességet viszont, amelyet átéltem, nem kívánom senkinek”.

JINDŘICH DEJMAL (Prešov): „Meg szeretném köszönni a csapatnak a mutatott teljesítményt. A három pont számunkra nem aranyat, hanem egyenesen gyémántot ér. Győztünk, és a megszerzett három ponttal maximálisan elégedett vagyok. Azt az idegességet viszont, amelyet átéltem, nem kívánom senkinek”.

JOZEF PROCHOTSKÝ (Slovan): „Ez a mérkőzés is azt bizonyította, hogy hullámvölgyben van a csapat és rosszul játszik. Az első játékrészben a hazaiak irányították a játékot, amit sikerült is góllal megkoronázniuk. Térfélcsere után úgy léptek pályára a fiúk, hogy megpróbálunk egyenlíteni, azonban egyáltalán nem voltak kapura veszélyesek. Trančík kapujára csupán két lövéskísérletet eresztettünk meg. Nem érdemeltük meg, hogy győzzünk”.

MIKULÁŠ KOMANICKÝ (Ružomberok): „Az első 45 perccel elégedetlen voltam, a fiúk több hibát vétettek, amelyek után gólokat kaphattunk volna. A második félidőben átvettük a mérkőzés irányítását, helyzeteink is adódtak, ezért a döntetlent igazságtalannak tartom”.

JOZEF ŠURAN (Púchov): „Jó kis mérkőzést láthatott a közönség. Az első félidőben több góllal is vezethettünk volna, kár, hogy ez nem így történt. Térfélcsere után újra kiengedett a gárda, és megzavart bennünket az ellenünk ítélt büntető, mely véleményünk szerint nem volt jogos. Rózsahegyről három ponttal kellett volna távoznunk”.

MILAN ALBRECHT (Trenčín): ”Nem vagyok elégedett a döntetlennel, mert ezen a mérkőzésen győznünk kellett volna. Az első játékrész a mi részünkről gyenge volt, viszont térfélcsere után ellenfelünket saját tizenhatosa elé szorítottuk, azonban helyzeteinket nem tudtuk kihasználni. A játékvezető is elgondolkodhatna mutatott teljesítményén, ugyanis a csapatok egyáltalán nem respektálták őt”.

DUŠAN GALIS (Petržalka): „Átlagos színvonalú mérkőzést láthattunk, amely messze elmaradt a várakozástól. Annak ellenére, hogy megszereztük a vezetést, utána abbahagytuk játszani a futballt, és újra csak a védekezésre koncentráltunk. A hazaiak a ráadás perceiben egyenlítettek, véleményem szerint azonban ezt a gól érvénytelen volt, ugyanis egy téves játékvezetői ítélet előzte meg.”

ERIK BOGDANOVSKÝ (1. FC Košice): „Egy magabiztos zsolnai csapat ellen vettük fel a küzdelmet, és ez a pályán szemmel látható is volt. Én erre a mérkőzésre egy teljesen más csapatot készítettem fel. A pénteki edzés után kijelöltem a kezdő tizenegyet, ám másfél órával később minden megváltozott. Felhívott a klub elnöke és közölte velem, hogy hat játékosnak bevonta a játékengedélyét (Hanc, Libič, Kráľ, Opršal, R. Štrba, Tomovčík). Ez azt is jelentette, hogy a hátvédsorunk teljesen más összetételben lépett pályára, mint ahogy én elképzeltem. A csapat magabiztosságát hűen tükrözi az, ahogy Rudolf Urban kihagyta a büntetőt”.

LADISLAV JURKEMIK (Žilina): „Örülök, hogy győztünk. A meccs bárhogy alaklulhatott volna, ha 0:1-es állásnál a hazaiak belövik a tizenegyest. A második találat után már bíztam benne, hogy nyerünk.”

JOZEF BUBENKO (Inter): „Minden csapatnak nehezen megy a játék egy olyan ellenfél ellen, amely a védekezésre fekteti a hangsúlyt.”

PETER GERGELY (Dubnica): „Az előző meccsekhez képest az Inter ellen négy hátvéddel játszottunk. Gyors ellentámadásokkal próbálkoztunk, azonban a támadásoknál hiányzott az átütőerő. A csapat átlagéletkora 22 és fél év volt, hiányzott a tapasztalat”. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?