Sport

Az angol futball legizgalmasabb projektje önmagát emészti fel

Már a negyedosztályú Colchester United elleni Ligakupa-kiesés után felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint Mauricio Pochettino és a Tottenham kapcsolata a végét járja.
Kovács Gábor

2019. október 8. 19:30

Mauricio Pochettino
Mauricio Pochettino egyre reménytelenebb helyzetben: már nem tud újat mondani a játékosoknak - TASR/AP-felvétel

Még csak egy hónap telt el a szezonból, de már most biztosra vehető, hogy a londoni együttes idén sem nyer semmit, ráadásul a felszín alatt megbújó problémák miatt Pochettinónak legalább egy évre lenne szüksége ahhoz, hogy ismét győztes csapattá formálja az öltözőben egymással idegenként viselkedő játékosokat. Zinédine Zidane és a Real Madrid hasonló problémákkal küszködik, ám ott a bajnoki eredmények miatt egyelőre nincs ok az aggodalomra.

Előbb vagy utóbb az igazság megkéri az árát – mondja a tárgyaláson Valerij Legaszov a Csernobilsorozatban. A négy hónapja még Bajnokok Ligája-döntőt játszó Tottenham vezetőedzője, Mauricio Pochettino változtathat tíz helyen a kezdőcsapaton, visszatérhet a háromvédős rendszerhez és lehetőséget adhat a Robbie Keane óta felbukkant legizgalmasabb ír tinédzsernek, attól még a tény tény marad: a megújulásra tett kísérletek ellenére a Tottenham és Pochettino kapcsolata elfáradt.

Idén is trófea nélkül marad a Tottenham

Szeptember 24-én az angol negyedosztály középmezőnyében megbújó Colchester United kiejtette a Tottenhamet a Ligakupa harmadik fordulójában. Igaz, tizenegyesekkel, és igaz, a londoni együttesnek volt számtalan lehetősége a 90 perc alatt, hogy megnyerje az összecsapást, de ez nem számít. Ahogy Pochettino is fogalmazott, ez a meccs a győzelemről szólt, és nem a teljesítményről – márpedig a Tottenham ebben a tekintetben vallott kudarcot, hiszen vereséget szenvedett. A találkozó végére ráadásul már Christian Eriksen, Erik Lamela, Dele Alli és Szon Hungmin is a pályán volt, a túlzásba vitt rotáció tehát nem lehetett kifogás a kiesésre.

A londoniaknak nem ez volt az egyetlen rossz eredményük a szezonban: a Bayern München 7–2-re verte őket, a Brighton 3–0-ra, a Newcastle 1–0-ra, az Arsenal és az Olimpiakosz ellen kétgólos előnyről adták ikszre a meccset, a Leicester pedig húsz perc alatt fordított ellenük. De ezek közül talán csak a Bayern elleni hazai vereség volt annyira meglepő, kiábrándító és fájdalmas, mint a Colchester elleni. Ezzel a kieséssel ugyanis szinte borítékolható, hogy a Tottenham idén is trófea nélküli fejezi be az idényt. Az FA-kupa kiszámíthatatlan, a tavalyi Bajnokok Ligája-menetelés megismétléséhez csodára lenne szükség, a Premier League-ben pedig a Liverpoolt és a Manchester Cityt kellene legyőzni a bajnoki címért folytatott versenyfutásban, ami lehetetlen.

A hatodik évre elkényelmesedett a csapat

Jelenleg azonban sokkal égetőbb problémák megoldásán kell törnie a fejét Pochettinónak annál, hogy vajon nyernek-e trófeát a szezon végén. A Tottenham az eddigi tizenegy meccséből csak hármat nyert meg, azokat is hazai pályán az Aston Villa, a Crystal Palace és a Southampton ellen. Idegenben január 20. óta nem tudott nyerni a csapat a Premier League-ben. A Tottenhamet éveken keresztül a csapategység emelte a legjobbak közé, most azonban teljesen diszharmonikusnak tűnik a társaság. A Colchester ellen a legtöbben úgy néztek ki, mint az idegenek, akik aznap este találkoztak először – és ez nem csak a tartalékoktól felhozott ifikre volt igaz. A meccs utáni sajtótájékoztatón ezt Pochettino is megerősítette, amikor arról beszélt, hogy időre van szüksége, hogy a csapaton belüli megosztottságon felülemelkedve újra egy közösséggé formálja az öltözőt. „Egy nyugtalan öltözőben dolgozni mindig nehéz – kezdte az argentin tréner. – Ilyenkor időre van szükség, majd ezt követően újabb időre, hogy behozzuk az elvesztegetett időt. Mi jelenleg ebben a periódusban vagyunk. Lehet, hogy a teljesítményünk jó, de szükségünk van egy évre, hogy újra olyan egységesek legyünk, amit a futball ezen szintje megkövetel tőlünk.”

Pochettino egyértelművé tette, hogy a következő két átigazolási időszakban megszabadul mindenkitől, aki bomlasztó hatással van a közösségre, ez alatt pedig azokra a játékosokra gondolt, akik nem hajlandók aláírni az új szerződésüket, nem akarnak többé a csapatba tartozni, vagy egyszerűen már régóta a levegőben lóg a távozásuk. Meglepő lenne tehát, ha Christian Eriksen, Toby Alderweireld vagy Jan Vertonghen még a következő idényben is a Tottenham játékosa lenne. Az ugyanis biztos, hogy már csak néhány hónapig lehet ezeket a játékosokat a még nem irreálisan magas fizetési határértéken belül tartani. A vezetőség dolgozik az ügyön, de ha sikerül is megoldani, a probléma nem illan el egyik pillanatról a másikra. A Tottenham helyzete ennél azért összetettebb. A projekt, amelyről mindenki azt gondolta, hogy az angol futball legizgalmasabbja, stagnálni kezdett, sőt, nem kizárt, hogy elérte a határait. Az a frissesség és energia, amely Pochettino első éveiben jellemző volt, amikor a Tottenham igazi bajnokaspiránssá vált, mára teljesen kiveszett a csapatból. A tapasztalat és az összeszokottság nagy előny, ám egy idő után kontraproduktívvá válik, és kiszámítható lesz. És talán pont ez a Tottenham legnagyobb hibája: hogy képtelen kilépni a komfortzónájából. Az Olimpiakosz elleni 2–2-es döntetlen után Harry Kane is arról beszélt, hogy a csapat nem abban az ütemben fejlődik, amelyben kellene. „Már nem vagyunk fiatalok és tapasztalatlanok – mondta Kane. – Az edzőnk azért csalódott, mert már hatodik éve van itt, de mi még mindig ugyanazokat a hibákat követjük el újra és újra, mint az első évében.”

Semmi sem tart örökké

Sir Alex Ferguson mondta azt egyszer, hogy a legjobb esetben is maximum négy évig tartható fenn a siker. Pep Guardiola is négy évet töltött a Barcelonánál, a Bayern Münchennél hármat. Antonio Conte három évig volt a Juventus edzője, a Chelsea-é kettőig. Ugyanakkor Jürgen Klopp hetedik éve a Borussia Dortmundál katasztrofális volt. Pochettino 2014 óta irányítja a Tottenhamet, és azóta a keret szinte semmit sem változott, ahogy az argentin edző szakmai stábja sem. A játékosok közül sokaknak új kihívásra lenne szükségük a jobb eredmény érdekében, és ezt ők is pontosan tudják. Az egyik meg nem nevezett, de régóta a klub kötelékébe tartozó játékos a közelmúltban arra panaszkodott, hogy Pochettino hatodik évében is ugyanazokat az utasításokat kapja, és az edzéseken is ugyanazokat a gyakorlatokat ismételgetik újra és újra.

Ferguson azért volt zseniális, mert évről évre meg tudott újulni, és ezáltal hosszú távon fenn tudta tartani a sikert. Az érem másik oldalán viszont ott volt Arséne Wenger, aki addig ismételgette ugyanazokat a dolgokat ugyanazokkal az emberekkel, mígnem az idő utolérte. Pochettinónak értelemszerűen Ferguson útját kellene választania, és ezzel ő is tisztában van. „Ahhoz, hogy a futballban hosszú távon sikeres légy, minden évnek különböznie kell az előzőtől – ismerte el a Colchester elleni vereség után. – Más utakat kell keresni, más megoldásokat kell találni. Számunkra pedig ennek most jött el az ideje.”

A kérdés már csak az, hogy mi másban gondolkodhat Pochettino. Az argentin mindenekelőtt arról beszélt, hogy a kereten belül helyet kell szorítania a fiatal játékosoknak, ugyanúgy ahogy Eric Dier, Ryan Mason, Nabil Bentaleb és Harry Kane esetében is tette öt évvel ezelőtt. Ha az új igazolások egészségesek lesznek és beilleszkedtek, ők is a csapat segítségére lehetnek. Ahhoz azonban, hogy miden újra flottul menjen, egy újabb átmeneti évre lesz szükség. De vajon lehet-e megújulást és feltámadást várni egy edző hetedik évében?

Nem csak a problémák ugyanazok

Lloris, Vertonghen, Alderweireld, Rose, Ben Davies, Lamela, Eric Dier, Eriksen, Kane, Dele Alli, Szon Hungmin – mi a közös a névsorban? Klasszisok? Igen, de ezúttal nem ez a lényeg. Hanem az, hogy mindannyian a klubnál voltak már Pochettino első vagy második szezonjában is. Az, hogy közülük valaki, esetleg egy másik játékos vagy az öltözőhöz közeli forrás beszélt a The Athletic újságírójának a problémákról, tulajdonképpen mindegy is, mert a jelenség lényegét nézve bármelyikük lehetett volna.

„Ugyanazok az edzésfeladatok, ugyanazok a meccsüzenetek, ugyanaz a monotónia” – idézi a forrást a lap, de úgy tűnik, nemcsak a változatosság hiányával, hanem a menedzser vezetési stílusával is vannak gondok.

„Az öltöző teljes mértékben Po­chettino befolyása, kontrollja és uralma alatt áll. Vagy az van, amit ő szeretne, vagy semmi. A játékosok egyáltalán nem érzik, hogy bízna bennük, hogy adna a szavukra, igazából már tele van vele a hócipőjük” – állítja egy másik, öltözőközeli forrás a lapnak. Pedig nem arról van szó, hogy a játékosok ne akarnának.
 
„Pochettino nem veszítette el az öltözőt, és a játékosok pontosan tudják, mivel tartoznak neki. De már egyszerűen nem képesek úgy játszani, ahogy eddig. Nem lázadnak ellene, de olyan keményen hajtották őket eddig, hogy már nem nagyon van, amit kiadhatnának magukból” – zárul az Athletic cikke.

Zidane visszatérte nem volt zökkenőmentes

Anglián kívül is találunk példát arra, hogy az edző–csapat kapcsolat egy idő után elfárad. Zinédine Zidane edzői tapasztalat nélkül lett a Real Madrid trénere, és nyert egymás után három Bajnokok Ligája-trófeát, mielőtt tavaly májusban, öt nappal a harmadik BL-serleg után váratlanul lemondott. A döntését pontosan azzal magyarázta, hogy már nem tudja tovább motiválni a játékosokat. 284 nappal később aztán, a Real 21. századi történetének legnagyobb válságában, Zidane visszatért. A szezon végén már nem volt miért harcolnia a csapatnak, az összes hátralévő meccs tét nélküli volt, így még a rossz eredmények után sem kellett Zidane-nak magyarázkodnia. A probléma viszont nem múlt el, és a Real az új idényben is messze elmarad a várakozásoktól, olyannyira, hogy a szenzációhajhász spanyol lapok már Zidane esetleges kirúgását is megszellőztették.

A Real problémája nagyon hasonló a Tottenhaméhez. Florentino Pérez elnök nyáron ismét mélyen a pénztárcájába nyúlt, és 300 millió eurót költött új játékosokra, akik közül Eden Hazard-t leszámítva senki nem játszik, és még a belga is erősen a beilleszkedési fázisban tart. Visszatértekor Zidane nagytakarítást ígért, ehhez képest ugyanazok a nevek alkotják a Real kezdőcsapatát, mint két évvel ezelőtt. Gareth Bale esete a legérdekesebb, aki nem akar a Realban játszani, és Zidane sem akarja, hogy a Realban játsszon, mégis ott van, és az eddigiek alapján kulcsfontosságú szerep hárul rá. Zidane viszont annyiból legalább jobb helyzetben van, mint Pochettino, hogy neki vannak olyan játékosai, akik képesek váratlant húzni, és kibillenteni a csapatot a komfortzónájából.

94 másodperc után góllal debütált a Real tinije

Rodrygót 2018-ban igazolta a Real a Santostól 45 millió euróért, ám a játékos még egy évet maradt Brazíliában, és csak most nyáron költözött át Madridba. Szeptember 22-én azonban az eddigi rutinnal ellentétben nem került be a Castillába, hanem Sevillába utazott az első csapattal, még ha az utolsó pillanatban ki is maradt a meccskeretből. „Pontosan tudjuk, hogyan kezeljük a helyzetét” – mondta Zidane, aki három nappal később már a Bernabéu oldalvonala mellett állva suttogott a brazil fülébe. 70:22 percet mutatott a stadion kijelzője az Osasuna elleni hazai bajnokin, amikor Rodrygo befutott a pályára, majd 94 másodperccel később már az első gólját ünnepelte. Ehhez foghatóra még egy akkora klub esetében is, mint a Real Madrid, csak ritkán van példa. Csupán két külföldi (Raphael Varane és Vinícius) szerzett gólt fiatalabbként Real-mezben, és csak a brazil Ronaldónak volt szüksége kevesebb időre (64 másodperc), hogy rögtön a debütálásán betaláljon.


Rodrygo mellett ráadásul a másik brazil tini, Vinícius is gólt szerzett, aki csak nemrég tért vissza a súlyos sérüléséből. „Nézzék meg, milyen érzelmek szabadultak fel bennük gólörömkor. És ne felejtsék el: ezek a srácok még csak 18 évesek” – tette hozzá Zidane. Vinícius már 19, de nem ez a lényeg. Hanem hogy a Real keretében ott van két fiatal brazil tehetség, akik bármikor képesek váratlant húzni, ha a csapat nem tud eredményes lenni az automatizmusokból – ez pedig garancia arra, hogy a Real játéka nem fog elfáradni, nem lesz kiszámítható. Bár a közelmúltból lehetne számos ellenpéldát említeni, a Real jó érzékkel nyúl a fiatalokhoz. Iker Casillas az iskolában ült rajzórán, amikor jöttek érte, hogy játszania kell. Később ez az ember világbajnokságot nyert. Jorge Valdano tartott attól, hogy bedobja a mélyvízbe Raúlt, de az akkor tizenhét éves játékos azt mondta neki: „Ha nyerni akarsz, akkor tegyél be.” Raúl aztán a klubtörténelem egyik legmeghatározóbb alakjává vált.

A legnagyobb klubok és edzők esetében is megesik, hogy a kapcsolatuk elfárad. Ilyenkor az edzőn múlik, hogyan kezeli a helyzetet. Pochettino esetében ez még nem látszik, a Realnál viszont mintha a kezdeti rossz teljesítmény után Zidane tudott volna újat húzni: a Paris Saint-Germain elleni 3–0 óta a madridiak nem szenvedtek vereséget, és jelenleg veretlenül vezetik a spanyol bajnokságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Minden vita a botrányokról szólt

Frissítve

Kapufás gólokkal nyert a DAC, szabályos találattól fosztották meg a ViOnt

Kevesen kapnak év végi prémiumot

Zsuzsová ügyészt gyilkolt volna

Örül, hogy most hazajön játszani

Bugár Béla is helyet kap az MKP és a Híd közös listáján

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!