Attraktív ellenfél Kozák 50. meccsén

Marek Hamšík

A szlovák futballválogatott ma este (20.45) Nagyszombatban felkészülési mérkőzésen Hollandiát fogadja. Ez lesz Ján Kozák szövetségi kapitány ötvenedik mérkőzése a nemzeti csapat kispadján.

A 64 éves kassai szakembernek – aki a legtöbb meccsen irányította a válogatottat, mögötte Vladimír Weiss (40) következik –, 28 győzelem, 9 döntetlen és 12 vereség a mérlege, a gólarány: 74:12.

„Örülök a hollandok elleni találkozónak, hiszen hosszú évekig a kontinens legjobb csapatai közé tartoztak. Meglepetésre az Európa-bajnokság után a világbajnokságra sem jutottak ki, de nagyon sok tehetséges, fiatal játékossal rendelkeznek, akik a tapasztalt, új kapitánynak, Ronald Koemannak akarnak bizonyítani. Az biztos, hogy a meccs remek erőfelmérő lesz a szeptemberi Nemzetek Ligája előtt” – szögezte le Ján Kozák, akinek gondot okoz, hogy a középső védők közül nem számíthat Martin Škrtel, Lukáš Štetina, Norbert Gyömbér és Denis Vavro játékára.

Mindkét idei meccsét megnyerte a szlovák együttes (Egyesült Arab Emírségek 2:1, Thaiföld 3:2), a kapitány bízik benne, hogy harmadszorra is sikeresek lesznek.

Eddig kétszer találkozott a szlovák és a holland válogatott, a 2010-es világbajnokság nyolcaddöntőjében 2:1-re, 2012-ben Rotterdamban 2:0-ra nyertek a tulipánosok. A jelenlegi keretből csupán Marek Hamšík, Juraj Kucka és Peter Pekarík szerepelt az említett meccseken.

„Rendkívül attraktív ellenfélnek számítanak a támadófocit játszó hollandok. Szeretem az ilyen meccseket, amelyen erős csapattal és neves játékosokkal találkozunk” – jelentette ki Marek Hamšík, aki sérülés miatt kihagyta a márciusi Király-kupát.

„Nagy motivációt jelent számunkra a hollandok elleni meccs. Jelenleg Memphis Depay a legnevesebb csatáruk, várhatóan nagy csatákat vívunk vele” – jelentette ki az Internazionale színeiben fantasztikus idényt záró Milan Škriniar.

A háromszoros vb-ezüstérmes (1974, 1978, 2010) és egyszeres bronzérmes (2014) hollandok új csapatot építenek, amelyben kulcsszerep jut Jasper Cillessennek, Virgil van Dijknak, Georginio Wijnaldumnak és Memphis Depay-nak. Ronald Koeman kapitány márciusban Anglia ellen 1:0-s vereséggel mutatkozott be, de három nappal később Genfben 3:0-ra verték az Európa-bajnok Portugáliát. A FIFA-világranglistán 19. helyen állnak a tulipánosok, tíz hellyel előzik meg a szlovákokat.

„Az a célom, hogy legalább pár percnyi játéklehetőséghez jussak, és hazai környezetben, a nagyszombati szurkolók előtt legyőzzük Hollandiát. Jó a hangulat, már nagyon várjuk a meccset” – mondta lapunknak Erik Pačinda, a DAC egyszeres válogatottja.

„Akkor lennék elégedett, ha győznénk, én pedig a sikerben tevékeny szerepet játszanék. Nagyon nehéz összecsapás előtt állunk. A hollandok már a Nemzetek Ligájára építik az együttesüket, és tényleg remek futballistáik vannak, akik közül ketten, Van Dijk és Wijnaldum szombaton a Bajnokok Ligája döntőjében is szerepet kapott” – jelentette ki az Új Szónak Ľubomír Šatka, a dunaszerdahelyiek középhátvédje.

A szlovák válogatott várható összeállítása: Dúbravka–Pekarík, Škriniar, Hubočan, Mazáň–Lobotka, Kucka–Mak, Hamšík, A. Rusnák–A. Nemec.

A mérkőzést a Joj Plus élőben közvetíti.

A Kozák-legénység hétfőn (20.00) Genfben Marokkóval találkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?