MTI-JELENTÉSLondon.
Armstrong őszintén feltárná múltját
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13842433468741_26.jpg.jpg?itok=EcHuoUAH)
MTI-JELENTÉS
London. Hajlandó teljes őszinteséggel és részletességgel tanúskodni doppingos múltjáról egy független bíróság előtt Lance Armstrong amerikai kerékpáros, amennyiben garanciát kap, hogy tisztességesen kezelik az ügyét.
A hét Tour de France-elsőségétől megfosztott 42 éves bringás elmondta, hogy ha „fair” tárgyalás lesz, akkor minden ítéletnek aláveti magát, legyen az – ahogy ő fogalmazott – halálbüntetés, szabad elvonulás vagy hat hónap. Vagyis annyit kér, hogy egyenlő elbírálás alá essen azokkal, akik már korábban elismerték bűnösségüket.
Armstrong hozzátette, hogy szeretné lezárni a múltját, és továbblépni az életében, amely „nagyon keményen” megváltozott januári vallomása óta.
A kerekes úgy tudott tiltott szerekkel versenyezni több mint egy évtizeden keresztül, hogy hivatalosan nem akadt fenn az ellenőrzésen. Ebben egykori csapattársai vallomásai szerint a nemzetközi szövetség korábbi elnökei, Pat McQuaid és Hein Verbruggen is ludasak, akik állítólag Armstrong doppinghasználatát alátámasztó bizonyítékokat tüntettek el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.