Aranyérmes a Kárász, Vad női kajakpáros 200 méteren

Moszkva |

<p>A Kárász Anna, Vad Ninetta kajakos duó remekül versenyezve aranyérmet szerzett vasárnap 200 méteren a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon. A legrövidebb táv döntői során ez volt az egyetlen magyar érem, így a küldöttség a zárószámok, a váltók előtt öt-öt arany-, ezüst- és bronzéremmel áll.</p>

A magyar kettős szoros csatában harcolta ki az első helyet, mögöttük a németek és a fehéroroszok lettek még dobogósok. "Amikor beértünk a célba, nem is tudtuk, hogy nyertünk, a fotósok mondták a motorcsónakból, de még akkor sem voltunk biztosak benne. Aztán amikor kiírták a kijelzőre, akkor már sejtettük, hogy tényleg mi lehetünk a győztesek" - érzékeltette a szoros befutót Vad Ninetta, aki társával szombaton, a négyes tagjaként is aranyérmes lett az orosz fővárosban.

"A rajtunk nem sikerült valami jól, a mozgásunk egy kicsit szétcsúszott, de aztán a második húzásra már összeszedtük magunkat, s száz méternél utolértük a többieket. Ott aztán, ahogy szoktuk, megindítottuk a hajót, s onnan már magabiztosak voltunk" - tette hozzá Kárász Anna. A többi számban nem termett babér a magyaroknak.

A kajak egyesek versenyében a friss Európa-bajnok Kozák Danuta - aki korábban megvédte címét 500 méteren - rosszul rajtolt, és nem tudta ledolgozni hátrányát. Hatodikként ért a célba, nyert az olimpiai bajnok és címvédő új-zélandi Lisa Carrington, aki Kozák mögött második lett fél kilométeren. Ugyancsak a hatodik helyen végzett az Eb-n második kenus Lakatos Zsanett, aki 500 méter párosban szintén aranyérmet vehetett át Takács Kincsővel. A Nagy Péter, Lantos Ádám kenus és a Molnár Péter, Bán Kristóf kajakos duó sem volt harcban a dobogóért, előbbi ötödikként, utóbbi pedig utolsóként, azaz kilencedikként zárt a döntőben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?