Ancelotti szerint egy éve ugyanazok a problémák a Bayernnél

Ancelotti
Róma |

Carlo Ancelotti, a Bayern München labdarúgócsapatának korábbi és az olasz Napoli jelenlegi vezetőedzője szerint a bajor sztáregyüttesnél ugyanazok a problémák vannak jelen, mint egy évvel ezelőtt.

"Münchenben az egész keretből négy-öt futballista tisztelt meg a bizalmával" - panaszkodott korábbi klubjának játékosaira a szakember, aki a Napolival szerdán este a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulós mérkőzésén a Paris Saint-Germain otthonában szerepel. Az olasz tréner 2011-től 2013-ig a PSG-t irányította.

"Amióta Nápolyban vagyok, nemhogy az egész csapat, de a klubot körülvevő környezet bizalmát is élvezem. Teljes egészében megváltozott a hangulatom" - jelentette ki az 59 éves edző, aki Josep Guardiolát váltotta a Bayern kispadján 2016-ban.

 Ancelottinak 2017 szeptemberében kellett távoznia a müncheni kispadról, miután a csapat kikapott a Paris Saint-Germain vendégeként a BL-ben. A sajtó akkor arról írt, hogy öt játékos is az olasz szakember távozását követelte a vereség után, ezt az információt pedig később Uli Hoeness, a Bayern elnöke megerősítette.

Ancelotti a nyáron vette át a Napoli irányítását, amellyel kilenc forduló után második az olasz bajnokságban, a BL-ben pedig két kör után vezeti a C csoportot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?