A magyar származású Joe Kovacs érmet nyert szombaton (Fotó: MTI)
Amerikai világcsúcs, amerikai-magyar érem és holland esések az atlétikai világbajnokság első napján
Szombat délelőtt az időjárás miatt némi csúszással indult el a budapesti atlétikai világbajnokság, este azonban már csak a szurkolók lelkesedése okozott néhány perces késéseket a Nemzeti Atlétikai Központban.
Reggel egy erős felhőszakadás miatt a férfi gyaloglók 20 kilométeres versenyszáma kétórás csúszással indult el a Hősök terén, míg a vb arénájában egy órával később kezdődött a program. A magyarok közül Helebrandt Máté egyéni csúccsal a 23. lett, míg a szlovák Dominik Černý szintén javított eddigi legjobbján és a 34. lett 20 kilométeren.
A női hétpróbázók mezőnyében Krizsán Xénia és Nemes Rita szereplése fokozta a magyar szurkolók lelkesedését, de az országos csúcsot futó 4x400-as vegyes váltó (Molnár Attila, Kéri Bianka, Wahl Zoltán, Molnár Janka), valamint többek között a 3000 méter akadályon esése után még az élre is álló Palkovits István, vagy az 100 méteres síkfutás előselejtezőjéből továbbjutó Boros Bence teljesítménye is bizakodásra adott okot a délutáni program előtt.
A megnyitó a korábban beharangozotthoz képest kissé visszafogott volt. A Nemzeti Atlétikai Központ kivetítőjén feltűnt Freddie Mercury, aki 1986. július 27-én Budapesten elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt. Most pedig ezen esemény jelentőségéhez hasonlóan a világ harmadik legnagyobb sporteseményének lehet házigazdája a magyar főváros, így ismét Budapestre figyel a világ. A Queen énekesének hangja után a népdalból énekelt még részletet Bagossy Norbert, Péter Szabó Szilvia, Keresztes Ildikó, Szalonna és bandája, a Hősök, valamint a zenei programot színesítette a Z-Drums, a SunCity Brass, Lábas Viktória és a Magyar Rádió Gyermekkórusa is. A megnyitó beszédeket Sebastian Coe, a World Athletics elnöke és Novák Katalin Magyarország köztársasági elnöke tartották, utóbbi pedig hivatalosan is megnyitotta a 19. atlétikai világbajnokságot.
Miután Youhuu, az esemény kabalafigurája is megérkezett a stadionba a közönség elsősorban a férfiak 1500 méteres futószámának futamaira figyelt, de Krizsán és Nemes is súlylökésben igyekezett a lehető legjobbját nyújtani a hétpróbázóknál.
A férfiak 100 méteres síkfutásának selejtezőjében Ján Volko mindössze a 7. lett a 3. futamban, így esélye sem volt a továbbjutásra. „Nem vagyok elégedett, nehezen tudok mit mondani. Ez a világbajnokság, nagyon erős a mezőny. Nem éreztem semmilyen hibát, nem tudom visszaidézni hol lehettem volna jobb, talán ez is bizonyítja mennyire koncentrált voltam, mentem ahogy bírtam. A csapattal ki kell majd elemeznünk és felkészülni a 200-ra, hogy ott jól tudjak kijönni a kanyarból” – mondta a mix zónában a szlovák sprinter.
A délelőtt továbbjutó Boros Bencét hatalmas ováció fogadta a rajt előtt és ugyan a reakcióideje a harmadik legjobb volt, mire felegyenesedtek a futók, már jelentős hátrányban volt és futamában végül utolsóként zárt, de hatalmas mosollyal értékelt az újságíróknak és elmondta, ugyan nem akar megbántani senkit, de most nem érdekli az időeredmény. „Ha minden magyar bajnokságra legalább fele ennyi ember kijönne, akkor sokkal élvezetesebb lenne” – tette hozzá Boros. A lelátókon ugyan maradtak üres helyek, de húszezernél így is többen látogathattak ki a 35 ezer férőhelyes arénába.
Bár a hangosítás a felsőbb sorokban nem hallatszott tökéletesen, amikor a közönség kiszúrta, hogy egy magyar versenyző következik valamely számban, azonnal jött a tapsvihar. Így csúsztathatta meg a programot néhány perccel a hármasugrás selejtezőjében versenyző Szenderffy Dániel, akit a szurkolók ütemes tapssal igyekeztek segíteni, de így nem tudták időben elindítani a következő 100 méteres futamot.
Félig magyar érdekeltségű volt a férfi súlylökők döntője is, ahol magyar nagyapa leszármazottjaként amerikai színekben Joe Kovacs versenyzett. A nehézatléta természetesen megkapta a plusz hangerőt a bemutatásnál és a lökéseinél is, így végül bronzérmet nyert.
Akik a leginkább élvezték a hangulatot, azok a női hétpróbázók voltak, Krizsán Xénia hatalmas mosollyal köszönte meg a neki szóló ovációt a 200 méteres síkfutás rajtja előtt, míg Nemes Rita néhány puszit is küldött a magyar közönségnek. Előbbi nagyon szépen futva harmadik lett a futamában, utóbbi pedig egy erősebb mezőnyben végül hetedik lett, de csupán az ezredmásodpercek miatt nem lett jobb a helyezése, időben azonban jobbat teljesített társánál. Összesítésben Krizsán a 12., Nemes a 17. helyen állt négy szám után.
Drámai hajrát hozott a női 10 000 méter döntője, ahol az egyik legnagyobb esélyesnek tartott holland Sifan Hassan végig a mezőnyben futva, az utolsó körben állt az élre. Úgy tűnt azonban, hogy így sem osztotta be tökéletesen az erejét, hiszen az utolsó métereken az etióp Gudaf Tsegay utolérte, és mikor a holland ki akarta szorítani riválisát a pálya belső részéről, a cél előtt nem sokkal elesett, így végül hármas etióp győzelem született.
A 4x400 méteres vegyesváltóban előzetesen a hollandokat tartották esélyesnek, akik az első váltásnál az amerikai válogatott mögött a második helyen álltak, majd a váltórúd második és a harmadik átadásánál is az élen voltak és már-már mindenki elkönyvelte a sikerüket, amikor az olimpiai bronzérmes Femke Bol az utolsó métereken elfáradt és az őt előzni próbáló amerikai Alexis Holmes mellett 3-4 lépéssel a cél előtt elesett. Így az Egyesült Államok végig nagyot küzdő csapata új világcsúccsal nyert aranyérmet.
A rekord pedig azt eredményezte, hogy a négyes sajtótájékoztatóra volt hivatalos, ahol az újságírók tapssal fogadták a sprintereket. Bár mindannyian nagyon boldogok voltak, Holmes arcán volt a legnagyobb mosoly és a legtöbb kérdést is hozzá intézték a média munkatársai. „Nem foglalkoztam azzal, hogy ki fut mellettem. Próbáltam mindent beleadni és mentem ahogy tudtam. Éreztem, hogy bennem van egy nagy idő. Nem tudom mi lett volna ha Bol nem esik el, de lehet akkor is mi nyerünk. Ezt már nem tudjuk meg. Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen csapatban futhattam és hogy most világcsúcstartóként ülhetek itt” – nyilatkozta a 23 éves amerikai utalva arra, hogy ugyan nem állórajttal, de 49 másodpercen belül teljesített, míg a többi hölgy versenyző közül, csak a holland Lieke Klaver tudott 50 alá kerülni.
Szombati eredmények
Férfi 20 km gyaloglás:
1. Álvaro Martín (Spanyolország) 1:17:32 óra
2. Perseus Karlström (Svédország) 1:17:39
3. Caio Bonfim (Brazília) 1:17:47
...23. Helebrandt Máté (Magyarország) 1:21:16 ó
... 34. Dominik Černý (Szlovákia) 1:23:42 ó
Férfi súlylökés:
1. Ryan Crouser (Egyesült Államok) 23,51 m
2. Leonardo Fabbri (Olaszország) 22,34
3. Joe Kovacs (Egyesült Államok) 22,12
...35. Tóth Balázs (Magyarország) 17,37 - a selejezőben kiesett.
Női 10 ezer méter:
1. Gudaf Tsegay (Etiópia) 31:27.18 p
2. Letesenbet Gidey (Etiópia) 31:28.16
3. Ejgayehu Taye (Etiópia) 31:28.31
4x400 méteres vegyes váltó:
1. Egyesült Államok (Justin Robinson, Rosey Effiong, Matthew Boling, Alexis Holmes) 3:08.80 p - világcsúcs
2. Nagy-Britannia 3:11.06
3. Csehország 3:11.98
...11. Magyarország (Molnár Attila, Kéri Bianka, Wahl Zoltán, Molnár Janka) 3:14.08 p
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.