Álomszerű éve volt Slafkovskýnak

Alexander Slafkovský

A vízi szlalomozó Alexander Slafkovský a legközvetlenebb szlovák sportolók közé tartozik. Amikor négy éve debütált az év végi díjátadón, elmesélte, milyen nehéz volt bejutnia a színház épületébe, mivel akkor járt ott először. A tavaly decemberi „ismétléskor” már nem volt ilyen gondja, ezúttal viszont a családja otthon maradt belépői miatt kellett telefonálgatnia.

Persze az Új Szónak adott interjújában inkább a sporttal kapcsolatos témák kerültek terítékre.

Milyen érzés négy év múltán ismét részt venni a legjobb szlovákiai sportolók díjazásán?

Fantasztikus. Tényleg jól sikerült a szezonom, ezért kicsit bíztam is benne, hogy ez elég lehet a top 10-be kerülésre az Év sportolója-ankéton. És most itt állok, ami már-már álomszerű.

Egyéniben Európa-bajnok lett Tacenben, vb-ezüstérmes Pau-ban, ugyanitt világbajnok a hajórajok versenyében, a Vk-sorozatban pedig harmadik. Mi volt ön számára a leg-leg?

A legjobb érzés a 2016-os Eb-címem megvédése volt, amikor beértem a célba. Fantasztikusat mentem. De a vb-n elért második helynek is örülök, az volt a hab a tortán az idény végén. A szezon eleje jól sikerült, aztán kicsit gyengécskébb szakasz következett az összetettbeli Vk-bronzzal, de a vb-ezüsttel újra egy csúcsponttal zárult az év.

Érte valamilyen meglepetés, akár pozitív, akár negatív értelemben?

Talán az, hogy a Világkupában a záróverseny előtt egyszer sem álltam összetettben dobogós helyen. Az utolsó futammal viszont felugrottam a harmadik helyre. Egy ponttal megelőztem Maťo Beňušt.

Mondhatjuk 2017-re, hogy pályafutása eddigi legjobb éve volt?

Amikor összegeztem magamban, arra jutottam, hogy igen, mert a korábbi esztendőkben mindig csak egy egyéni érmet szereztem világversenyeken, most pedig hármat is.

Ennek ellenére továbbra is érvényes, hogy az egyéni vb-arany még hiányzik az éremkollekciójából...

Igen, egyfajta kérdőjel vagy inkább felkiáltójel továbbra is ott van hátul a fejemben, a tudatalattiban, hogy még mindig van miért dolgozni. Sőt, az olimpiai szereplés is mindig kicsúszott a kezeim közül eddig. De annál nagyobb a motivációm a folytatásra.

Csapatban nyolc vb-elsőséget számlál, hét Eb-elsőséget, a számtalan további dobogós helyezésekről, egyéni érmekről nem is beszélve. Hol tartja ezt a sok medált?

A kislányom, Jelka addig rágta a fülem, hogy kivettem őket a fiókból, és polcokra akasztgattam őket. Úgyhogy most már a nappali tiszteletreméltó pontján feszítenek, sokkal reprezentatívabbak (nevet).

Négy éve a kis Alex születésekor arról beszélgettünk, szeretné, ha kis családját magával vihetné a versenyekre. Sikerült ezt kivitelezni?

Nagy változás volt ez a sportolói életemben is, de két éve megszületett Jelka kislányom, már négyen vagyunk, és két gyerekkel utazni még nehezebb, de örömtelibb is. Amikor csak lehet, jönnek velem, és elég jól bírják az utazást. Egyelőre csak látszatdrukkerek, hiába lapátol a vízben épp apuka, őket jobban izgatja a játszótér...

Jó barátságban van az olimpiai bajnok Matej Tóthtal, akit az ünnepek előtt mentettek fel véglegesen a doppingvád alól. Hogy élte meg a körülötte zajló eseményeket?

Mi már néhány nappal a végső döntés nyilvánosságra hozatala előtt váltottunk pár SMS-t. Amikor elmondta, hogy még legalább két napot várnia kell, azt javasoltam neki, vegyen valami porokat, hogy ne menjenek tönkre az idegei. Amint aztán megkapta a hírt a felmentésről, rögtön szólt, én pedig gratuláltam neki a sikeres védekezéséhez. Örülök, hogy győzött az igazság.

Más sportágakhoz képest vízi szlalomban meglehetősen kevés versenyhelyszín jöhet szóba. Van, amelyik igazán a szívéhez nőtt?

Természetesen a mi hazai, liptószentmiklósi pályánk a kedvencem, ott vagyok otthon, minden a közelemben van. Ott a legjobb edzenem, de kezdünk komoly bajban lenni a vízzel. Ha nem sikerül megoldani az átszivattyúzást, nyáron el kell utaznunk máshova. Remélem, az ebben kompetens személyek lépnek, és akkor rendezhetünk akár világversenyeket is, mert az infrastruktúra most lesz épp negyvenéves.

És a határon túl melyik a legjobb helyszín?

Szívesen járok a franciaországi Pau-ba, ami gyakorlatilag Liptószentmiklós nagyobb kivitelben, a szlalompályán kívül ott a Pireneusok vonulata, ott a tenger, lehet mit csinálni. A 2017-es vb-n fantasztikus hangulat volt, hasonló, mint nálunk Dunacsúnban vagy Liptón szokott lenni. Óriási hangzavart csináltak a szurkolók. Paradox módon épp Brazíliában, az olimpián voltak kevesebben, de ez abból adódik, hogy egy adott ország mennyire van képben a sportágunkat illetően. Egészen másról szól a versenyzés hozzáértő nézők előtt, ha az ember látja a rajtnál, hogy mennyire várják a futamát.

Nemrég eljutott Japánba is...

Igen, borzasztóan örültem a lehetőségnek, hogy a Szlovákiában edző Takuja Haneda meghívására kiutazhattunk a Távol-Keletre. Olyan helyeken is jártunk, ahova egyszerű turisták nem juthatnak el. Végigkóstoltuk a szigetek specialitásait, fantasztikus élmény volt. Rendes versenyeken ugyanis rettentően keveset látunk a környezetből, csak ingázunk a pálya és a szállás között. A szabadnapon pedig mehetnénk várost nézni, de akkor meg túl fárasztónak tűnik mindez, és inkább pihenni szoktunk.

Milyen célokkal vág neki az új idénynek?

A cél, hogy ott folytassam, ahol 2017-ben abbahagytam, hogy minden csúcseseményen maximális erőbedobással evezhessek. Minél több dobogós helyezést szeretnék gyűjteni, aztán akár újra itt állhatok a kamerák előtt a Szlovák Nemzeti Színházban a sportolói ankét eredményhirdetésén (nevet). Január 15-én egyhetes sízős edzőtáborba megyünk, aztán februárban már melegebb vidékre repülünk, Ausztráliába, ahol megkezdjük a tényleges felkészülést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?