Pozsony. Idén először ad otthont az új Nemzeti Teniszközpont a Tatra Banka Open férfi challenger tenisztornának. Meglepetésre az első számú hazai versenyző, Karol Kučera lemondta a részvételt. Döntését azzal indokolta, hogy számára már véget ért az idei versenyidény, és pihenni szeretne.
Alex Corretja is indul
Pozsony. Idén először ad otthont az új Nemzeti Teniszközpont a Tatra Banka Open férfi challenger tenisztornának. Meglepetésre az első számú hazai versenyző, Karol Kučera lemondta a részvételt. Döntését azzal indokolta, hogy számára már véget ért az idei versenyidény, és pihenni szeretne. Rajta kívül az egész szlovák élmezőny képviselteti magát, és a szervezők lehetőséget adnak junior és ifjúsági korú játékosnak is. „Indul viszont Alex Corretja. Egyedüli feltételként, a tiszta pormentes szállodai szobát jelölte meg, mivel porallergiával küzd. „Kérte, ha lehetséges, csak kedden kelljen játszania, ezt sikerült teljesítenünk” – nyilatkozta a főtitkár.
Első kiemeltként a nemrég Sydneyben tornagyőztes koreai Li Hjung-tejk indul, másodikként Dominik Hrbatý, harmadikként pedig a svéd Robin Söderling. A meccsek két pályán zajlanak majd, a kiemelt mérkő-zések délután öt órakor kezdődnek. A szervezők játékkal is kedveskednek a kilátogatóknak, a belépőket a vasárnapi döntő után kisorsolják, a győztes értékes utazást nyer. (sd)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.