Aláírások az olimpiáért

Budapest. Mint már hírül adtuk, a Fidesz Magyar Polgári Párt aláírásgyűjtő akciót indított a 2012-es nyári olimpiai játékok budapesti megrendezéséért. Az akcióhoz pár napra rá csatlakozott a Magyar Szocialista Párt is.

Egyelőre így néz ki a BS A szerző felvétele Budapest. Mint már hírül adtuk, a Fidesz Magyar Polgári Párt aláírásgyűjtő akciót indított a 2012-es nyári olimpiai játékok budapesti megrendezéséért. Az akcióhoz pár napra rá csatlakozott a Magyar Szocialista Párt is. A két nagy politikai erő aktivistái kevés helyen és ott sem hosszú ideig érhetők el, az olimpia mellé mégis már 100 ezer ember letette a névjegyét.

A magyar parlament várhatóan február végén fog szavazni arról az országgyűlési határozatról, amelyben az ország a fővárosával együtt kéri a rendezési jogot. A javaslat általános vitája során a parlamentben csak a szabad demokraták hangoztatták bizonyos fenntartásaikat, markáns ellenvéleményt egyetlen párt sem fogalmazott meg.

Az már bizonyos, a lehetséges helyszínek negyven százaléka nem lesz budapesti. Ezek egy része, mint például a szolnoki kajak-kenu pálya már most, igen kis költséggel alkalmassá tehető a versenyek megrendezésére.

A jövő hónapban kezdik szerelni a Budapest Sportcsarnok tetőszerkezetét. Ezenkívül még két, egyenként háromezer nézőnél nagyobb sportcsarnok épül. A debrecenit a torna-vb alkalmából fogják átadni, a lágymányosi egyetemi központban lévőnek pedig a belső „felöltöztetése” és a hozzá tervezett tucatnyi edzőterem hiányzik még. (vpg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?