Akkor most játszik-e Ronaldo?

Lisszabon |

<p>Várhatóan még kedden csatlakozik a világbajnoki pótselejtezőre készülő portugál labdarúgó-válogatott keretéhez Cristiano Ronaldo, aki orvosi vizsgálaton esik át.</p>

Klubja, a Real Madrid úgy véli: sérült bokája még nem teszi lehetővé a szereplését.
A nyáron rekordösszegért, 94 millió euróért megszerzett szélsőt a királyi gárda egyáltalán nem akarta elengedni a bosnyákok elleni szombati és jövő szerdai találkozókra, ugyanakkor kedden közölte, hogy Ronaldo pár órán belül elindul a válogatotthoz. A nemzetközi szövetség szabályai szerint a kluboknak kötelező minden játékost elengedniük a válogatotthoz, hogy - vitás esetben - ott is megvizsgálhassák őket. A Real azt tervezi, hogy beperli a portugál szövetséget és kártérítést követel, ha Ronaldo sérülése súlyosabbá válik egy esetleges válogatottbeli szereplés miatt.
    Ronaldo még szeptember végén sérült meg a francia Olympique Marseille elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, majd az október 10-i, portugál-magyar világbajnoki selejtezőn megpróbálkozott ugyan a játékkal, ám alig húsz perc után cserét kért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?