Prága/Madrid. A Sparta döntetlent ért el a Manchester ellen, bár a helyzetek alapján akár nyerhetett is volna. Mariano Garcia Remón, a Real Madrid vezetőedzője Michael Owent dicsérte a Dinamo Kijev ellen 1:0-ra megnyert BL-csoportmérkőzés után.
Akár nyerhetett is volna a Sparta
A „B” jelű kvartett másik találkozóján a Leverkusen otthonában 1:0-ról fordított, s győzte le két góllal az így még pont nélküli AS Romát, amely Christian Panucci és Daniele De Rossi kiállítása révén kilenc játékossal fejezte be az összecsapást.
Fabio Capello, a Juventus vezetőedzője elégedetlenségének adott hangot, amiért a Bayern ellen 1:0-ra megnyert mérkőzésre rendkívül kevés néző volt kíváncsi. „Elszomorít, hogy két hagyományosan nagy csapat találkozására csak ilyen kevesen látogattak ki. Egyszerűen nem értem mi lehet a baj” – mondta a mester, aki szerint igazságos eredmény született. Felix Magath, a vendégek szakvezetője szokásától eltérően ezúttal dicsérte is csapatát, ennek ellenére természetesen csalódott volt: „Végre jól játszottunk, de nem sikerült nyerni. Két nagy lehetőségünk is volt, de azokat nem sikerült kihasználnunk, ami egy ilyen meccsen éppen elég a vereséghez”. Simán nyert az Ajax, de mégis változások történtek a holland klub háza táján. Lemondott posztjáról Louis van Gaal, a csapat technikai igazgatója, mivel kibékíthetetlen ellentétbe került Ronald Koeman edzővel. A vezetőség azonban egyúttal azt is bejelentette, a jó gazdasági mérleg révén szeretné megerősíteni a keretet.
A D-csoportban a Manchester United csak döntetlent ért el a Sparta Praha otthonában, ám Sir Alex Ferguson elégedetten nyilatkozott az összecsapást követően: „Miért lennék csalódott? Veretlenek vagyunk, és a hazai meccseink nagy része még hátra van”. A prágaiak nem ijedtek meg neves ellenfelüktől, az első félidőben több tiszta gólhelyzetet is kidolgoztak, ám a szerencse ezúttal elpártolt tőlük. „Az európai kupaporondon ezen az estén nyújtottuk a legjobb teljesítményt, de a világ egyik legjobb csapata ellen ezúttal ez sem volt elég” – értékelt František Straka, a csehek vezetőedzője, aki azért így is csapata első pontjának örülhetett. A tegnapi mérkőzések egyetlen vendéggyőzelmét a francia Lyon aratta a török Fenerbahce otthonában, miután meggyőző játékkal nyert 3:1-re. (mti, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.