London.
Ágyúsok a terrorveszély árnyékában
A már Londonba érkezett Ajax ellen nagyjából az MU-t legyőző alakulatát küldi majd pályára, azzal a változtatással, hogy Thierry Henry visszakerül a kezdőcsapatba. Kérdéses ugyanakkor, hogy a brazil világbajnok, Gilberto Silva – aki egyfelől Wenger egyik kedvence, másfelől éppen egy holland csapat, a PSV ellen szerezte meg ősszel a BL történetének leggyorsabb gólját – visszakerül-e a kezdőcsapatba, miután a francia edző nagyon elégedett volt a Manchester United ellen pályára lépett középpályásai játékával, sőt, Viera mellett éppen a honfitársát helyettesítő Edu teljesítményét emelte ki. Az viszont biztos, hogy a lábát fájlaló Freddie Ljungberg nem épült fel. Különös csemegéje lenne a találkozónak Dennis Bergkamp szereplése, hiszen az Angliában Non-Flying Dutchmannek, azaz Nem-Repülő Hollandinak becézett csillag éppen az amszterdami piros-fehéreknél lett ismert játékos. A Groningen ellen a 2:1-es győzelem dacára nem túl jó főpróbát tartó Ajax a múltban bízik, ugyanis a Cryuff, Neeskens féle nagy generáció 1972 márciusában nyerni tudott az ,,ágyúsok” ellen Londonban. Nem beszélve arról, hogy a hollandok edzője, Ronald Koeman húsz évvel később éppen Londonban érte el legnagyobb klubsikerét, a Barcelona az ő góljával nyerte meg története során először és eddig utoljára a bajnokcsapatok tornáját. Visszatérve egy mondattal edzőkollégájára: Arsene Wenger különösen a bosnyák származású svédről, Zlatan Ibrahimovictól tart. A francia edző 2000 decemberében le akarta szerződtetni az akkor még a Malmőben futballozó csatárt, akinek Londonban már el is készítették a nevével ellátott kilences mezt, Zlatan azonban az utolsó pillanatban visszatáncolt, s három hónappal később aláírt az Ajaxhoz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.