Eperjes. Stanislav Grega, a II. ligás Tatran Prešov elnöke levélben fordult František Laurinechez, a szövetség elnökéhez, és arra figyelmezteti, csőd szélén áll a dicső hagyományokkal rendelkező egyesület.
Adósság: 13,5 millió
Eperjes. Stanislav Grega, a II. ligás Tatran Prešov elnöke levélben fordult František Laurinechez, a szövetség elnökéhez, és arra figyelmezteti, csőd szélén áll a dicső hagyományokkal rendelkező egyesület. „Ha a közeli napokban nem sikerült elhárítani a veszélyt, rövid időn belül végleg befellegzik a város labdarúgásának” – idézett a Korzár című napilap az elnök leveléből, amelyet a városi és a kerületi vezetőkhöz is eljuttatott.
A futballisták hétfőn sztrájkba léptek, beváltva ezzel januári fenyegetésüket, hogy ha nem kapják meg elmaradt négy hónapi fizetésüket, nem hajlandóak edzeni és előkészületi meccseket játszani. A Tatran elnöke szerint a klub 400 ezer koronával tartozik a labdarúgóknak, s ő mindent megtesz, hogy kiegyenlítsék a számlát. A kulcsprobléma azonban az, hogy az új vezetés 13,5 millió korona adósságot örökölt a régitől. „Az az ember, akinek a lelkén szárad a mankó, félreállt, lassan elfeledik, így minden rosszért engem tesznek felelőssé” – mondta Grega.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.