A West Bromwich legyőzte a Puskás Akadémia csapatát

<p>Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Bromwich Albion háromgólos győzelmet aratott az NB I-be frissen feljutott Puskás Akadémia együttese felett hétfőn Sopronban, barátságos felkészülési mérkőzésen.</p>

 

A szigetországi gárda a korábbi francia válogatott sztárcsatár, a nyáron igazolt Nicolas Anelka két találatának köszönhetően már az első 30 perc után kétgólos előnyt szerzett.     A szünet után a magyar csapat valamivel veszélyesebben futballozott, egyszer a kapufát is eltalálta, a mérkőzés harmadik, egyben utolsó gólját azonban mégis a West Brom szerezte, mégpedig egy vitatható, de megítélt és értékesített tizenegyesből.    A magyar válogatott Gera Zoltán, akinek új szerződést egyelőre még nem kínált a West Bromwich, a lelátóról nézte végig az összecsapást.  Eredmény:Puskás Akadémia-West Bromwich Albion 0-3 (0-2) Sopron, 3000 néző, v.: Farkas Á.gólszerző: Anelka (9., 26.), Dorrans (80., 11-esből)sárga kap: Tóth B. (23.) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?