A világelsőségért is küzd majd Cicipasz és Djokovics a döntőben

Cicipasz2023

Vasárnap 9.30-tól a világranglista 4. és 5. helyezettje csap össze az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyesének fináléjában. Cicipasz alig három és fél óra alatt nyerte az elődöntőjét, Djokovics még ennél is gyorsabban győzött.

A 3. helyen kiemelt Sztefanosz Cicipaszt az orosz Karen Hacsanov az első játszmában komoly küzdelemre késztette, de a rövidítést magabiztosan nyerte a 24 éves görög játékos. A folytatásban Cicipasz irányított, hozta is a második szettet, a harmadikban viszont 5:5-nél elvesztette az adogatását, s a 18. helyen rangsorolt riválisa újra rövidítésig vitte a küzdelmet, itt azonban ezúttal jobbnak bizonyult ellenfelénél.

A negyedik játszmában Cicipasz már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, és sikerült lezárnia az összecsapást. A világranglista 4. helyén álló görög most jutott először döntőbe az Australian Openen.

„Kisfiúként Markosz Bagdatiszt néztem, ahogyan itt Ausztráliában bejutott a döntőbe. Arról álmodoztam, hogy ez nekem is sikerül majd egyszer. Ez az álmom most valóra vált. Ő volt az egyik kedvenc játékosom – emlékezett vissza Cicipasz a ciprusi teniszező 2006-os menetelésére, amikor végül Roger Federer legyőzte őt a döntőben. – Tisztában vagyok vele, mennyi erőfeszítésembe került, hogy idáig eljussak. Már a harmadik szettben le akartam zárni a mérkőzést, de ez végül egy kicsit tovább tartott. A remek szurkolóknak köszönhetően sikerült nyernem. Nagyon boldog vagyok, hogy ott lehetek a döntőben” – zárta a görög játékos, aki másodszor szerepelhet GS-fináléban. A 2021-es Roland Garroson öt szettben veszített Novak Djokoviccsal szemben, most pedig újra a szerbbel nézhet szembe. Az Australian Open kilencszeres bajnoka ugyanis három játszmában győzte le pénteken az amerikai Tommy Pault a másik elődöntőben.

Djoko2023

A 21-szeres Grand Slam-győztes játékos ugyan az első játszmában 5:1-es vezetés után „visszaengedte” riválisát és csak 7:5-re nyert, a folytatásban már ugyanúgy uralta a mérkőzést, mint a korábbi találkozóin. Paul ezután mindössze három játékot nyert. Djokovics, aki 44. GS-elődöntőjében lépett pályára, 2 óra 22 perc alatt harcolta ki a továbbjutást.

A 35 éves szerb az Australian Openen sorozatban 27. győzelmét aratta, ezzel megdöntötte Andre Agassi tornarekordját. A 22. Grand Slam-győzelmére hajtó játékos, aki ezzel utolérhetné az örökrangsor élén Rafael Nadalt, a már említett két évvel ezelőtti fináléban kétszettes hátrányból felállva tudott nyerni.

„Az első szettben még nehezek voltak a lábaim, hiszen már elég sok meccset játszottam az elmúlt két hétben. A második játszmában már elkaptam a ritmust és jól éreztem magam a pályán. Hálás vagyok a szurkolók támogatásáért, sok energiát adnak nekem, amire szükségem is van – nyilatkozta Djokovics, aki combsérüléssel bajlódik, ám az első 45 perc után ezt csak az ott lévő kötés juttathatta eszünkbe. – Két éve Párizsban először sikerült GS-döntőben 0:2-ről felállnom és biztos vagyok benne, hogy most sem lesz könnyű dolgom. Ráadásul a vasárnapi meccs a világelsőségről is dönt majd, így még inkább különleges hangulata lesz” – zárta a szerb klasszis, akinek édesapja nem látogatott ki az elődöntőre. Szrdjan Djokovics azért döntött így, mert bírálatok érték, mivel Oroszországot és Vlagyimir Putyint támogató szurkolókkal fotózkodott a stadionon kívül a negyeddöntőt követően. „Kizárólag azért vagyok itt, hogy a fiamat támogassam. Nem állt szándékomban, hogy főcímekbe kerüljek, hogy zavart keltsek” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?