<p>Gömörből és Nógrádból egy-egy pár indult az idei U21-es latintánc–világbajnokságon Prágában. Összesen 78 duó lépett parkettre.</p>
A világ legjobbjai között táncoltak
Farkas Orsolya és Baka Tamás, a rimaszombati TK Impulz táncosai szlovákiai bajnokként szereztek rajtjogot. Egészen a negyeddöntőig jutottak, végül a 26. helyen végeztek. „A verseny előtti hetekben a szokásosnál többet és keményebben edzettünk, de úgy gondolom, ennek minden perce megérte. Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel, hatalmas motivációt adott, és nagyon jól éreztük magunkat a parketten” – mesélte Orsolya, aki már tíz éve táncol, csakúgy, mint partnere, Tamás, akivel öt éve alkotnak párt. Nem ez volt az első vb-jük, hiszen 2014-ben a moszkvai ifjúsági világbajnokságon is képviselték országunkat.
Tóth Noémi és Lukáš Smolka hatodikként végzett a szlovák bajnokságon, így ők is mehettek a prágai világbajnokságra, ahol ötvenharmadikok lettek. A losonci Dance Attack tánciskola versenyzői hét éve táncolnak együtt, de külön-külön már több mint tíz éve foglalkoznak tánccal. „A verseny minden percét élveztük, hiszen az embernek ritkán van lehetősége a világ legjobbjai között szerepelni. Eleinte kicsit stresszesek voltunk, de aztán feloldódtunk, és maximálisan tudtunk koncentrálni. Az edzőnk és mi is nagyon elégedettek vagyunk az elért eredménnyel”– mondta Noémi, aki szerint nem az elért eredmény a fontos, hanem az, hogy a legjobbat hozzák ki magukból, és élvezzék a versenyt. Keményen edzenek a márciusi szlovák bajnokságra, aztán valószínűleg különválnak útjaik Lukášsal, mivel szeretnének mindketten a továbbtanulásra és az érettségire koncentrálni.
Šesták Krisztina
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.