A Videoton megelőzte a Ferencvárost

A labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulója nem a gólokról, sokkal inkább a bírói tévedé-sekről és a súlyos sérülésekről szólt. Újra botlott a Fradi, a kiesés ellen menekülő csapatok közül csak a Puskás Akadémia tudott nyerni.„Befagyott” az alsóházNegatív gólrekordot hozott azNB I legutóbbi játéknapja.

A labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulója nem a gólokról, sokkal inkább a bírói tévedé-sekről és a súlyos sérülésekről szólt. Újra botlott a Fradi, a kiesés ellen menekülő csapatok közül csak a Puskás Akadémia tudott nyerni.

„Befagyott” az alsóház

Negatív gólrekordot hozott az

NB I legutóbbi játéknapja. A hat mérkőzésen összesen hat gól esett, ebből is négy a Fradi–Paks meccsen, három találkozó 0:0-ra végződött. Érdekesség, hogy a bennmaradásért harcoló együttesek közül csak a Puskás Akadémia tudott nyerni, így a felcsútiak kényelmes pozícióból várhatják a bajnoki hajrát. A legnehezebb helyzetben a Vasas van, és nem feltétlenül csak azért, mert jelenleg az angyalföldiek állnak az utolsó helyen. Michael Oenning csapata ugyanis még megmérkőzik többek között a Debrecennel, a Ferencvárossal, a Videotonnal és a címvédő Honvéddal is.

Csak remizett a Fradi

A Fradira papíron könnyű feladat várt hazai pályán a Paks ellen. A forduló előtt Bödéék rendelkeztek a legjobb mutatóval pályaválasztóként (11 győzelem, 2 döntetlen). Hiába kezdtek jól Thomas Doll játékosai, a helyzetek kimaradtak, a félidő hajrájában pedig Gévay fejes góljával a Paks szerzett vezetést. Leandrót pedig már a 11. percben le kellett cserélni, a Ferencváros középpályása izomszakadást szenvedett. A második játékrész elején egy gyors gólváltást követően újra a Paksnál volt az előny. A Fradi ugyan mindent megpróbált, de úgy tűnt, ebben a szezonban először, vesztesen hagyja el a Groupama Arénát. A hajrában azonban emberelőnybe került a fővárosi gárda, a 94. percben pedig egy jogosan megítélt büntetővel megmentett egy pontot.

Vitatott góllal nyert a Vidi

A szombaton este pályára lépő Videoton előtt egyértelmű volt a recept: amennyiben legyőzi a Debrecent a Pancho Arénában, úgy két ponttal ellép a Ferencvárostól. A 20. percben meg is szerezte a győztes gólt a Vidi, igaz, vitatott körülmények között. Huszti szögletét követően ugyanis Lazovics kezéről a kapufára pattant a labda, a leggyorsabban eszmélő Marko Scsepovics pedig közelről a hálóba passzolt. A gólszerző a második félidőben bokasérülést szenvedett, elképzelhető, hogy hosszabb kihagyás vár rá.

Súlyos sérülések

A forduló többi mérkőzésén kevés izgalom volt, ellenben sok súlyos sérülés. A legrosszabbul Gyurján Márton és Harsányi Zoltán járt a Haladás–Balmazújváros meccsen. A második félidő elején a vendégek támadója ütközött a Király Gábort helyettesítő Gyurjánnal, aki egy rövid időre az eszméletét is elvesztette. Gyurjánt és Harsányit is kórházba kellett szállítani az eset után. Ugyancsak agyrázkódást szenvedett és szintén a kórházban kötött ki Poór Patrik, a Puskás Akadémia Diósgyőr elleni meccsén. Bokasérülés miatt ért véget korábban a találkozó Berecz Zsombornak, a Vasas, valamint Nagy Gergőnek, a Honvéd középpályásának is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?