A vb-selejtezősorozat aranyköpései

<p>Sem a szlovák, sem a magyar labdarúgó-válogatott nem jutott tovább a 2014-es világbajnokság selejtezőiből. A szlovákok számára a liechtensteni 1:1 jelentette a mélypontot, míg a magyarok még mindig nem ocsúdtak fel a hollandiai 8:1-es vereség okozta sokkból.<br />&nbsp;</p>

A selejtezősorozat legjobb mondásaiból válogattunk.

Nekünk nyolc

„Ez egy jó alap arra, hogy a hollandokat fogadhassuk.” (Egervári Sándor az andorrai 5:0-s magyar győzelem után)

„Sajnos kijött a különbség a két csapat között.” (Korcsmár Zsolt a hollandoktól elszenvedett hazai 4:1-es vereség után)

„Ki lehet kapni Hollandiától, de nem így.” (Bogdán Ádám a hollandoktól elszenvedett hazai 4:1-es vereség után)

„Az észtek kicsit kevesebbet támadtak, mint gondoltuk.” (Bogdán Ádám az észtországi 1:0-s győzelmet követően)

„A török, a holland és a román válogatott is magasabban jegyzett, mint a magyar, ezért a selejtezők előtt is úgy gondoltam, hatalmas bravúr lenne tőlünk a második hely és a vb-re való kijutás. Aki mást állított, az nincs tisztában az erőviszonyokkal.” (Szalai Ádám az észtek elleni idegenbeli győzelem után)

„Nekünk nem az a feladatunk, hogy a kritikákat megválaszoljuk, hanem hogy az adott mérkőzésből kihozzuk a legtöbbet, és a nagy célunkhoz közelebb kerüljünk. A győzelem mellett tudni kell megfelelően kezelni a vereséget is, és nem temetni az egész társaságot. Bizonyítottuk, hogy igenis lehet esélyünk kijutni a világbajnokságra.” (Hajnal Tamás a törökök elleni hazai 3:1-es siker után)

„Amikor kivonulunk a pályára, és megérint minket a teli stadion hangulata, az leírhatatlan érzés, és rengeteg erőt ad. Ez nagyon hiányzik majd a románok ellen, de mindegy, így is legyaluljuk őket…” (Koman Vladimir arról, hogy Románia ellen zárt kapuk mögött kell játszania a magyar válogatottnak)

„Ez az iksz egy vereséggel ér fel.” (Guzmics Richárd a románok elleni hazai 2:2-es meccs után, amelyen nem játszott)

„Csalódás lenne, ha nem jutnánk ki Brazíliába, de továbbra is a 2016-os Európa-bajnokság az, ahol feltétlenül ott kell lennie a csapatnak.” (Csányi Sándor MLSZ-elnök a törökországi 1:1-s döntetlen után)

„Nem tudom értékelni ezt a meccset, felesleges is értékelni. Csődöt mondtunk.” (Dzsudzsák Balázs a romániai 3:0-s vereség után)

„Nem vetődött fel bennem a lemondás.” (Egervári Sándor a romániai meccs után)

„Bukarestben kellett volna!” (ezt skandálták a szurkolók az észtek elleni 5:1-es magyar győzelmet hozó meccs alatt a gólok után)

„Legalább a végén kaphattunk volna nagyobb biztatást is, nem pedig felhánytorgatni, hogy mit tettünk pénteken.” (Dzsudzsák Balázs sértődött kifakadása az Észtország elleni 5:1-es magyar siker után, amelyen a szurkolók többször is felemlegették a csapatnak a szégyenteljes romániai 3:0-s vereséget)

„Hollandiában nem mi vagyunk a favoritok, ezzel mindenkinek tisztában kell lennie. De ha a végén büszkén tudjuk elhagyni a pályát, akkor nem lehet gond.” (Dzsudzsák a hollandiai meccs előtt)

„Sajnos kijött a különbség Van Persie és köztem.” (Korcsmár Zsolt a hollandiai 8:1-es vereség után)

„A szerencsétlen öngólt leszámítva nem játszottam rosszul.” (Devecseri Szilárd a hollandiai 8:1-es vereség után)

„Most legszívesebben elbújnék, és egy jó nagyot sírnék.” (Dzsudzsák Balázs a hollandiai 8:1-es vereség után)

„Váratlanul ért ez a nagy különbségű vereség, még az első negyedóra után is voltak biztató momentumok.” (Egervári Sándor, az azóta már lemondott szövetségi kapitány a hollandiai 8:1-es vereség után)

„Tíz vagy húsz éve hülyítjük a népet. A szurkolók és a futballszerető emberek folyamatosan át vannak verve.” (Szalai Ádám megdöbbentő őszintesége néhány nappal a hollandiai 8:1-es vereség után)

„A hollandiai meccsnek én vagyok a legnagyobb nyertese, egymillió eurót ajánlottam fel a kijutás esetére, ezt most megspóroltam.” (Csányi Sándor MLSZ-elnök a selejtezősorozatot értékelő sajtótájékoztatóján).

Vaduzi szégyen

„Ha komolyan gondoljuk a vb-részvételt, akkor a Liechtensteinhez hasonló ellenfeleket osztálykülönbséggel kell legyőznünk.” (Martin Škrtel, a szlovák válogatott csapatkapitánya a selejtezősorozat első meccse előtt. A szlovákok Liechtensteint otthon 2:0-ra verték, idegenben pedig 1:1-es döntetlent játszottak ellene…)

„Inkább ne járjanak!” (ifj. Vladimír Weiss üzenete a szurkolóknak, akik szerinte nem jól reagáltak a Liechtenstein elleni hazai nyögvenyelős győzelemre)

„Nem akarom, hogy a nemzeti csapat edzőit miattam támadják.” (Ján Mucha, a szlovák válogatott kapusa tavaly októberben, amikor önként távozott a nemzeti csapatból, mivel klubcsapatában nem kapott rendszeres játéklehetőséget)

„Az lett volna jó, ha tíz ponttal zárjuk az őszt, de nem így lett.” (Marek Hamšík a szlovák válogatott első négy meccse után, amelyen 7 pontot gyűjtött a csapat)

„Szégyen, szégyen, szégyen!” (Ján Kováčik, a Szlovák Labdarúgó-szövetség elnöke a liechtensteini 1:1-es döntetlen után)

„Ez volt életem legszomorúbb gólja.” (Ján Ďurica, a szlovákok góllövője Liechtensteinben)

„Liechtensteint bármelyik szlovák vagy cseh élvonalbeli csapatnak simán le kellene győznie, s mi válogatottként nem voltunk erre képesek.” (Marek Bakoš a liechtensteini lebőgés után)

„Sokan mondták, hogy a fiúk mintha nem is akartak volna kijutni Brazíliába. Ki akartak ők, de úgy, hogy azért annyira ne fájjon…” (Stanislav Griga, a szlovák szövetségi kapitányi duó egyik tagja már a leváltása után)

„Liechtensteinben a szünetben úgy ültek a játékosok az öltözőben, mint egy juhnyáj, és csak néztek bambán.” (Michal Hipp, a szlovák szövetségi kapitányi duó másik tagja már a leváltása után)

„Ha kikapunk, nem lehetek elégedett.” (Ján Kozák szövetségi kapitány a Bosznia-Hercegovina elleni hazai meccs után, amelyet a szlovákok 2:1-re elvesztettek)

„Nem nevettem ki Kozáčikot, minden kapussal megtörténhet, hogy ilyen potyát kap.” (Mucha arról, hogy Kozáčik a Plzeňben beengedett egy hazaadást – néhány nappal később maga Mucha is ugyanolyan öngólt kapott Görögországban)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?