A tizenhetedik dunatőkési felvonás

Dunatőkés |

<p>Tizenhetedik felvonásához érkezik vasárnap a Csallóköz egyetlen díjugratóversenye, a Tőkési Kupa. A Czajlik-rancson 14 órakor kezdődnek a versenyek, de ezt megelőzően - rendhagyó módon - szentmise és szoboravatás lesz.</p>

Idén sem változik a díjugratódélután műsora, már hagyományosan három számban versenyeznek az indulók. Először az Abanderáda-díjért csatáznak a lovasok 110 centis akadályok fölött. Tíz centivel magasabb akadályokból építik fel a pályát a Tőkési Kupa mezőnyének. Ezen a magasságon kezdenek a zárószám résztvevői a kitartásos versenyben, amelyet az igazgatói díjért rendeznek. A közönségvonzó versengésben az a lovas győz, aki lovával a legmagasabb akadályt is átviszi.
„Előzetes nevezési listánkon negyven ló szerepel. A lovas kevesebb lesz, hiszen mindegyikük akár három négylábú hátán is rajthoz állhat - lapozgatott a névsorban Czajlik Jenő versenyigazgató házigazda. - Ismét színvonalas csatákat várok. A mezőny legismertebb indulója a magyarországi Pirik József, aki az aacheni világbajnokságon is szerepelt. Térségünkből még más lovas nem jutott el ilyen rangos viadalra. Egyébként egyre sokrétűbbé válik kupánk mezőnye, hiszen idén már tizenkét magyarországi lovas is jelezte részvételét. Rajtuk kívül szlovákiai, osztrák, cseh és szlovén versenyzők is jelentkeztek. Helyi istállónkat fiam, Jenő képviseli.“
Czajlik Jenő azt is elmondta, hogy idén rendhagyó módon már tizenegy órakor kezdődik az események sora. Először szentmise lesz a lovasokért, majd felszentelik a rancson gróf Széchenyi István szobrát. „Halálának 150. évfordulója alkalmából emlékezünk rá - magyarázta Czajlik Jenő. -Kevesen tudják Széchenyiről, hogy ő volt a lovassport megalapítója, ő végezte el a lovak első törzskönyvezését, és nevéhez fűződik a legelső lóverseny megszervezése is, ami 1827-ben, Pozsonyban zajlott.“ 2010. augusztus elsején pedig a Csallóköz egyetlen díjugrató viadala várja a lovassport szerelmeseit, s mindazokat, akik gyönyörködni és izgulni tudnak a lovas és a ló összehangolt akadályvételében, a felépített pálya leküzdésének viszontagságaiban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?