Sport

A szokásjogtól a videóbíróig: a futballszabályok fejlődéstörténete

2018. december 3-án az UEFA bejelentette, hogy a hamarosan folytatódó Bajnokok Ligája kieséses szakaszában már a Video Assistant Referee (VAR), vagyis a videóbíró is használatba lép. A videóbíró a BL mellett az Európa Ligában, a Nemzetek Ligája négyes döntőjében és az U21-es Európa-bajnokságon is debütálni fog 2019-ben.
Villányi Gergely

2019. január 30. 07:00

- TASR-felvétel

Már több nagy bajnokságban – például a Serie A és a Bundesliga küzdelmeiben – is használják a videóbírót, sőt a legutóbbi világbajnokságon is komoly szerepet kapott, és a tesztek annyira sikeresek voltak, hogy az UEFA szerint kár lenne várni az alkalmazásával.

Ezzel a lépéssel egy újabb mérföldkőhöz érkezett a labdarúgás fejlődéstörténete, így nem árt felidézni, hogy honnan is indult a futball egységes szabályrendszerének kialakulása, és milyen állomások követték egymást ezen a téren.

Új sportágként a futball futótűzként kezdett el terjedni a 19. század közepétől az angol iskolákban, ám mindenhol mások voltak a szabályok. Volt, ahol kézzel is lehetett érinteni a labdát, máshol az ellenfelek szabadon csépelték egymást, néhol csak páran, máshol meg tömegesen játszottak le egy-egy mérkőzést. 

Megalakul az FA, szétválik a rögbi és a futball 

Az első erőfeszítéseket egy közös szabályzat kialakítására Cambridge-ben tették 1846-ban, ahol az egyetem találkozót szervezett a legnagyobb iskoláknak. Hét óra és ötvenöt perces eszmecseréjük után fogadták el a „Cambridge-i Szabályzatot”, melyből sajnos egyetlen példány sem maradt fenn. Ugyanakkor alapul szolgált a legrégebbi fennmaradt szabályzatnak, amit az uppinghami iskola aligazgatója, J. C. Thring vetett papírra 1862-ben. 

Az általa „a legegyszerűbb játéknak” hívott sportág szabályait végül 1863. december 1-jén jelentette meg a néhány hónappal azelőtt megalakult The Football Association (FA), vagyis a Labdarúgó-szövetség (ekkor még nem volt szükség rá, hogy megkülönböztessék országok szerint, de valójában az angol labdarúgó- szövetségről van szó). Ezen a megbeszélésen dőlt el az is, hogy az FA és a Rugby Union útjai végleg szétválnak, és mindkét irányzat a maga útját kezdte el járni. Ezután a labdarúgás újabb szabályai több évtizeden keresztül az FA ülésein születtek meg.

A szabálydömpingtől az IFAB-ig

1866-ban a rögbiszerű lesszabályt felváltotta a „háromemberes szabály”, mely szerint nincs les, ha a labdát kapó játékos és a labdát adó társa között legalább három ellenfél is tartózkodik. Ekkor került „tető” a kapukra, ugyanis addig bármilyen magasságban „ért” a gól. A következő évben arról határozott az FA, hogy minden esetben kirúgás következik, ha az alapvonalon megy ki a labda, függetlenül attól, hogy melyik gárda rúgta ki azt. 1870-től tilos volt a labda kézzel való érintése. Ekkor vezették be azt is, hogy a szünetben térfelet cseréltek a csapatok, amennyiben nem esett gól az első félidőben. 1871-ben már megkülönböztették a kapus pozícióját, a „portás” kézzel is érinthette a labdát. 

Az ezt követő esztendőben került bevezetésre a szöglet, valamint a közvetett szabadrúgás (ekkor még csak a kezezést büntették így). 1873-ban lett a játék része a bedobás, valamint megtiltották a kapusoknak, hogy „vigyék” a labdát. 1874-ben említik először egy „játékvezető” személy ténykedését, addig a csapatkapitányok megegyezése szerint alakultak a vitás esetek. Ekkor már nem csupán a kezezést, hanem a lest és a durvaságot is szabadrúgással díjazták. 1875-től nem lehetett szögletből, illetve szabadrúgásból gólt elérni, a felső kapufának pedig vagy lécből, vagy szalagból kellett lennie. 1877-től a bedobás már bármely irányba megtörténhetett, előtte ugyanis csak az oldalvonalra merőlegesen lehetett elvégezni a bedobást. Az ezt követő évben már a bedobásra is vonatkozott a lesszabály. 1881-től a játékvezető döntött a vitás esetekről, ekkor már a kiállítás is a büntetés része lehetett. 

1882 végén az angol, a skót, az északír és a walesi szövetség közösen határoztak arról, hogy egységesítik az Egyesült Királyság labdarúgását. Minderre azért is volt szükség, mert a nemzetközi mérkőzések komoly bonyodalmat okoztak abból a szempontból, hogy – az etikát követve – mindig a házigazda szabályrendszerét követték, melyek ekkor még nagyon eltérőek lehettek. Ezért a tanácskozás alkalmával lefektették, hogy szöglet után nincs les, a kapus kettőt léphet a labdával, a kirúgást csak előre lehet elvégezni, a kapu felső része is csak fából készülhet, és kötelező az oldalvonal (egészen addig zászlók jelezték a pálya szélét). Ezen ülésen született döntés arról is, hogy a bedobást két kézzel, a fej fölül kell elvégezni. Ennek a tanácskozásnak a következményeként fogható fel az előbb említett négy szövetség 1886-os londoni ülése is, mely egyben az IFAB megalakulását is hozta. Az IFAB ma is a világ labdarúgásának meghatározó szabályalkotó testülete.

Még a századforduló körül is szinte évente változtak a szabályok

1887-ben a kapus számára megtiltották, hogy az ellenfél térfelén kézzel érintse a labdát, majd 1888-ban bevezetésre került az „ejtett labda”, amit a játékvezető hajtott végre, miután valamiért megszakította a játékot. 1889-től a sorozatosan szabálytalankodó játékost kiállíthatta a játékvezető, míg a következő évtől már nem lehetett gólt elérni a kirúgásból. 1891 lényeges újításokat hozott: az alapvonaltól 12 yard távolságra vonalat húztak keresztbe a pályán, melyen belül a kezezés és a durvaság büntetőt vont maga után. 

Megjelentek a vonalbírók (partjelzők), a pálya tartozéka lett a középkör a középponttal, az ötös és a tizenhatos vonal is. Talán meglepő, de csak 1897-ben határozták meg, hogy mindkét csapatban 11 főnek kell pályára lépnie, és egy meccs 90 percig tart (hacsak nem állapodnak meg másban a felek). A pálya része lett a felezővonal, és ekkor redukálták a pálya maximális hosszát 200 yardról 130 yardra. 1901-től a kapus bármilyen célból érinthette a labdát kézzel (előtte csak védésre használhatta a kezét). 1902-ben a tizenegyespont is „pályára került”, és a tizenhatos és az ötös vonal is elnyerte a mai formáját. Az 1903-as év is jelentős újításokat hozott, ugyanis ekkortól már szabadrúgásból is lehetett gólt rúgni, a játékvezető „előnyszabályt” alkalmazhatott, valamint csúnya beszédért kiállítást is eszközölhetett. 1907-től módosítottak a lesszabályon is, miszerint a saját térfélen eltörölték a lest.

A labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB

Az International Football Association Board megalakulásakor a négy alapító szövetség (angol, skót, északír, walesi) két-két küldöttel képviseltette magát, és mindenkinek egy szavazati joga volt. A FIFA (Nemzetközi Labdarúgó-szövetség) 1904-es megalakulásakor a tagszövetségek kinyilatkoztatták, hogy számukra továbbra is az IFAB által lefektetett szabályok az iránymutatóak. 1913-ban már a FIFA is helyet kapott az IFAB-ban, és két szavazattal rendelkezett, ám a régi tagoknak még mindig nem kellett a FIFA jóváhagyása a szabályok megváltoztatásához. 

Aztán közel 50 évre volt szükség, hogy az IFAB alapítói is elismerjék, hogy a FIFA számára is csak a labdarúgás fejlődése a legfőbb szempont, ezért 1958-ban a FIFA szavazatai jogát megduplázták. Napjainkban már egyetértésre van szükség a szabályok módosításához, ugyanis az Egyesült Királyság szövetségei és a FIFA sem tudnak döntést hozni egymás nélkül, mivel ugyanannyi szavazati joguk van. Az IFAB egy évben kétszer ülésezik, és kissé bonyolult működésének egyik lényeges pontja, hogy bármely szövetség nyújthat be javaslatot a szabályokra vonatkozóan, ám a tervezetnek hosszas procedúrát kell megélnie, hogy a gyakorlatban is bevezetésre kerüljön.

„A legegyszerűbb játék” szabályai, 1863

Gól akkor van, ha a labda a felső kapufa alatt átjut a gólvonalon, kivéve, ha nem rúgják, hanem kézzel dobják.

A játékosok a kezüket csak arra használhatják, hogy a labdát megállítsák, és a lábuk előtt a talajra helyezzék.

Csak a labdába szabad rúgni.

Tilos a levegőben lévő labdába belerúgni.

Tilos a buktatás, valamint egymás lábainak tiprása, rugdosása.

Ha a labda túlkerül az oldalzászlók vonalán, a labdát kirúgó játékosnak a pálya közepe felé irányuló egyenes rúgással kell visszajuttatnia a játéktérre, méghozzá arról a pontról, ahol a labda elhagyta a játékteret.

Ha a labda túljut a gólvonalon, a gólt kapó csapat egyik tagja a gólvonalról kirúgással hozza ismét játékba.

A kirúgást végző játékos körül a kirúgás közben hat lépésnél közelebb nem állhat senki.

A játékos abban a pillanatban „játékon kívül van”, ha a labda elé kerül, és a lehető leghamarabb vissza kell térnie a labda mögé. Ha egy játékoson a saját csapatának tagjai rúgják túl a labdát, akkor nem érhet hozzá, nem rúghat bele, és előbbre sem mehet egészen addig, amíg az ellenfél valamely játékosa bele nem ért a labdába.

Tilos a támadás, amíg egy játékos lesen van, azaz a labda közvetlenül mögötte található.

A modern futball kialakulása

1912-ben döntöttek arról, hogy a kapus csak a tizenhatoson belül érhet kézzel a labdához, 1920-tól pedig eltörölték a lest a bedobások után. Az 1920-as évek közepétől már szögletből is lehetett gólt elérni, míg a korábbi „háromemberes szabályt” két emberre redukálták, így a lesszabály elnyerte a mai definícióját. 1931-ben a kapus már négyet léphetett a labdával a korábbi kettő helyett, míg 1937-ben a tizenhatosra körív került, hogy védjék a büntetőt elvégző játékost. 1938-ban az FA titkára, a korábban nemzetközi játékvezetőként tevékenykedő Stanley Rous újrafogalmazta az egész szabályzatot, melybe bekerült az is, hogy a súlyos szabálytalanságokat kiállítással kell büntetni. Rous annyira jó munkát végzett, hogy 1997-ig csak pár módosítással bővült a szabályzat, így nem csoda, hogy Rous-t a FIFA elnökévé választották 1961-ben. 

Előtte azonban történt még egy lényeges előrelépés a szabályok terén: 1954-ben kezdték tesztelni a rendszert, 1958-ban pedig már engedélyezték a csapatok számára a cserét. 1970-ben újabb fontos mérföldkő következett: a játékvezetők piros és sárga lapokat oszthattak a szabálytalanságok büntetésére. Az 1976-os Európa-bajnokságon alkalmazták először nagy világversenyen a tizenegyespárbajt a mérkőzés eldöntésére, addig a harmadik meccs vagy a pénzfeldobás döntött valamely csapat javára. 1979-től a játékvezetők „közvetett” és „közvetlen” szabadrúgásokat különböztettek meg, és karjelzéssel mutatták, hogy mely eset áll fenn. Az ezt követő évtől a köpést és a súlyos sportszerűtlenséget is piros lappal büntették, valamint a kirúgásnak el kellett hagynia a tizenhatos vonalát ahhoz, hogy bárki újra játékba avatkozzon. 

1990-től az új lesszabály szerint az egyvonal már nem számított lesnek, míg a gólhelyzetben kiugró ellenfél szabálytalan megállítása automatikusan piros lapot ért. Ekkor fektették le, hogy a labdarúgók felszerelése egy felsőből, egy nadrágból, egy pár sportszárból, egy pár sípcsontvédőből és egy pár cipőből áll. 1992-től tiltott lett a szándékos hazaadás kézzel való felvétele a kapusok számára, majd 1995-ben újra változtattak a lesszabályon: önmagában a lesen tartózkodás nem volt szabálytalan, csak ha befolyásolta a lesen álló játékos a labda útját. Ekkor a cserék számát háromban határozták meg.

1997-ben újfent teljesen újrafogalmazták a szabályokat. Ekkor került be a paragrafusokba, hogy a kezdőrúgásból és a kirúgásból is lehet gólt rúgni, valamint a kapusok már a bedobást sem vehették fel. 1998-tól a hátulról való becsúszás azonnali piros lapot ért. 2000-ben változtatták meg a kapusok korábbi „négylépéses szabályát”, mégpedig úgy, hogy hat másodpercben maximalizálták azt az időt, amíg a hálóőr a kezében tarthatja a labdát, viszont ebben a helyzetben nem volt szabad zavarni őket. 2001-ben bevezették (egy időre) az aranygólt a hosszabbításokban. 2002-től a sérült játékosnak el kellett hagynia a pályát, míg a játékosok csak a mezükön viselhettek reklámot (korábban a nadrágon és a sportszáron is előfordult). 2004-től a bírók sárga lappal díjazták a gólörömnél való mezlevételt, míg 2006-tól az időhúzásért is hasonló retorzió járt, valamint már a kispadon ülőket is ki lehetett állítani. 

2012-ben engedélyezték a gólvonal-technika működését, ám nem tették kötelezővé. Minderre azért is volt szükség, mert bár pár évvel korábban bevezették az ötbírós rendszert, miszerint két alapvonali játékvezetővel bővült a játékvezetői stáb, mégsem történt jelentős előrelépés a kétes, gólvonalon pattogó labdák helyes megítélésében. Talán ezért is jutottunk el addig, hogy már az UEFA is a videóbíró bevezetése mellett döntött. Ami biztos, hogy a VAR már az idei vb-n is gyökeres változásokat hozott a játékban: kevesebb lett a piros lap és a lesek száma, tizenegyesből és a rögzített szituációk után szerzett gólokból viszont jóval többet láthattak a nézők, mint korábban. Mindezek mellett a videóbíró miatt olyan terjedelmű holtidők is előfordulhatnak, melyek könnyen kizökkenthetnek a ritmusból csapatot, játékost, edzőt és játékvezetőt egyaránt. Végül még egy lényeges változásra is fontos felhívni a figyelmet: a VAR bevezetésével a játék menetében is szétválik a profi és az amatőr futball, hiszen az alsóbb osztályokban lehetetlen lesz bevezetni a videóbírót.

Villányi Gergely

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Szerződésbontással fenyegetőznek a kórházak

Kihelyezett kiállítások Taksonyon és Tallóson

Manchesteri focirangadó a tv-ben

50 ezer eurót szavazhatunk meg az emlékművek felújítására

Pellegrini a beruházásokról is tárgyalni fog a japán miniszterelnökkel

A rendőrség érdekházasságokat leplezett le a nyitrai régióban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?