A szokásjogtól a videóbíróig: a futballszabályok fejlődéstörténete

Már több nagy bajnokságban – például a Serie A és a Bundesliga küzdelmeiben – is használják a videóbírót, sőt a legutóbbi világbajnokságon is komoly szerepet kapott, és a tesztek annyira sikeresek voltak, hogy az UEFA szerint kár lenne várni az alkalmazásával.

Ezzel a lépéssel egy újabb mérföldkőhöz érkezett a labdarúgás fejlődéstörténete, így nem árt felidézni, hogy honnan is indult a futball egységes szabályrendszerének kialakulása, és milyen állomások követték egymást ezen a téren.

Új sportágként a futball futótűzként kezdett el terjedni a 19. század közepétől az angol iskolákban, ám mindenhol mások voltak a szabályok. Volt, ahol kézzel is lehetett érinteni a labdát, máshol az ellenfelek szabadon csépelték egymást, néhol csak páran, máshol meg tömegesen játszottak le egy-egy mérkőzést. 

Megalakul az FA, szétválik a rögbi és a futball 

Az első erőfeszítéseket egy közös szabályzat kialakítására Cambridge-ben tették 1846-ban, ahol az egyetem találkozót szervezett a legnagyobb iskoláknak. Hét óra és ötvenöt perces eszmecseréjük után fogadták el a „Cambridge-i Szabályzatot”, melyből sajnos egyetlen példány sem maradt fenn. Ugyanakkor alapul szolgált a legrégebbi fennmaradt szabályzatnak, amit az uppinghami iskola aligazgatója, J. C. Thring vetett papírra 1862-ben. 

Az általa „a legegyszerűbb játéknak” hívott sportág szabályait végül 1863. december 1-jén jelentette meg a néhány hónappal azelőtt megalakult The Football Association (FA), vagyis a Labdarúgó-szövetség (ekkor még nem volt szükség rá, hogy megkülönböztessék országok szerint, de valójában az angol labdarúgó- szövetségről van szó). Ezen a megbeszélésen dőlt el az is, hogy az FA és a Rugby Union útjai végleg szétválnak, és mindkét irányzat a maga útját kezdte el járni. Ezután a labdarúgás újabb szabályai több évtizeden keresztül az FA ülésein születtek meg.

A szabálydömpingtől az IFAB-ig

1866-ban a rögbiszerű lesszabályt felváltotta a „háromemberes szabály”, mely szerint nincs les, ha a labdát kapó játékos és a labdát adó társa között legalább három ellenfél is tartózkodik. Ekkor került „tető” a kapukra, ugyanis addig bármilyen magasságban „ért” a gól. A következő évben arról határozott az FA, hogy minden esetben kirúgás következik, ha az alapvonalon megy ki a labda, függetlenül attól, hogy melyik gárda rúgta ki azt. 1870-től tilos volt a labda kézzel való érintése. Ekkor vezették be azt is, hogy a szünetben térfelet cseréltek a csapatok, amennyiben nem esett gól az első félidőben. 1871-ben már megkülönböztették a kapus pozícióját, a „portás” kézzel is érinthette a labdát. 

Az ezt követő esztendőben került bevezetésre a szöglet, valamint a közvetett szabadrúgás (ekkor még csak a kezezést büntették így). 1873-ban lett a játék része a bedobás, valamint megtiltották a kapusoknak, hogy „vigyék” a labdát. 1874-ben említik először egy „játékvezető” személy ténykedését, addig a csapatkapitányok megegyezése szerint alakultak a vitás esetek. Ekkor már nem csupán a kezezést, hanem a lest és a durvaságot is szabadrúgással díjazták. 1875-től nem lehetett szögletből, illetve szabadrúgásból gólt elérni, a felső kapufának pedig vagy lécből, vagy szalagból kellett lennie. 1877-től a bedobás már bármely irányba megtörténhetett, előtte ugyanis csak az oldalvonalra merőlegesen lehetett elvégezni a bedobást. Az ezt követő évben már a bedobásra is vonatkozott a lesszabály. 1881-től a játékvezető döntött a vitás esetekről, ekkor már a kiállítás is a büntetés része lehetett. 

1882 végén az angol, a skót, az északír és a walesi szövetség közösen határoztak arról, hogy egységesítik az Egyesült Királyság labdarúgását. Minderre azért is volt szükség, mert a nemzetközi mérkőzések komoly bonyodalmat okoztak abból a szempontból, hogy – az etikát követve – mindig a házigazda szabályrendszerét követték, melyek ekkor még nagyon eltérőek lehettek. Ezért a tanácskozás alkalmával lefektették, hogy szöglet után nincs les, a kapus kettőt léphet a labdával, a kirúgást csak előre lehet elvégezni, a kapu felső része is csak fából készülhet, és kötelező az oldalvonal (egészen addig zászlók jelezték a pálya szélét). Ezen ülésen született döntés arról is, hogy a bedobást két kézzel, a fej fölül kell elvégezni. Ennek a tanácskozásnak a következményeként fogható fel az előbb említett négy szövetség 1886-os londoni ülése is, mely egyben az IFAB megalakulását is hozta. Az IFAB ma is a világ labdarúgásának meghatározó szabályalkotó testülete.

Még a századforduló körül is szinte évente változtak a szabályok

1887-ben a kapus számára megtiltották, hogy az ellenfél térfelén kézzel érintse a labdát, majd 1888-ban bevezetésre került az „ejtett labda”, amit a játékvezető hajtott végre, miután valamiért megszakította a játékot. 1889-től a sorozatosan szabálytalankodó játékost kiállíthatta a játékvezető, míg a következő évtől már nem lehetett gólt elérni a kirúgásból. 1891 lényeges újításokat hozott: az alapvonaltól 12 yard távolságra vonalat húztak keresztbe a pályán, melyen belül a kezezés és a durvaság büntetőt vont maga után. 

Megjelentek a vonalbírók (partjelzők), a pálya tartozéka lett a középkör a középponttal, az ötös és a tizenhatos vonal is. Talán meglepő, de csak 1897-ben határozták meg, hogy mindkét csapatban 11 főnek kell pályára lépnie, és egy meccs 90 percig tart (hacsak nem állapodnak meg másban a felek). A pálya része lett a felezővonal, és ekkor redukálták a pálya maximális hosszát 200 yardról 130 yardra. 1901-től a kapus bármilyen célból érinthette a labdát kézzel (előtte csak védésre használhatta a kezét). 1902-ben a tizenegyespont is „pályára került”, és a tizenhatos és az ötös vonal is elnyerte a mai formáját. Az 1903-as év is jelentős újításokat hozott, ugyanis ekkortól már szabadrúgásból is lehetett gólt rúgni, a játékvezető „előnyszabályt” alkalmazhatott, valamint csúnya beszédért kiállítást is eszközölhetett. 1907-től módosítottak a lesszabályon is, miszerint a saját térfélen eltörölték a lest.

A modern futball kialakulása

1912-ben döntöttek arról, hogy a kapus csak a tizenhatoson belül érhet kézzel a labdához, 1920-tól pedig eltörölték a lest a bedobások után. Az 1920-as évek közepétől már szögletből is lehetett gólt elérni, míg a korábbi „háromemberes szabályt” két emberre redukálták, így a lesszabály elnyerte a mai definícióját. 1931-ben a kapus már négyet léphetett a labdával a korábbi kettő helyett, míg 1937-ben a tizenhatosra körív került, hogy védjék a büntetőt elvégző játékost. 1938-ban az FA titkára, a korábban nemzetközi játékvezetőként tevékenykedő Stanley Rous újrafogalmazta az egész szabályzatot, melybe bekerült az is, hogy a súlyos szabálytalanságokat kiállítással kell büntetni. Rous annyira jó munkát végzett, hogy 1997-ig csak pár módosítással bővült a szabályzat, így nem csoda, hogy Rous-t a FIFA elnökévé választották 1961-ben. 

Előtte azonban történt még egy lényeges előrelépés a szabályok terén: 1954-ben kezdték tesztelni a rendszert, 1958-ban pedig már engedélyezték a csapatok számára a cserét. 1970-ben újabb fontos mérföldkő következett: a játékvezetők piros és sárga lapokat oszthattak a szabálytalanságok büntetésére. Az 1976-os Európa-bajnokságon alkalmazták először nagy világversenyen a tizenegyespárbajt a mérkőzés eldöntésére, addig a harmadik meccs vagy a pénzfeldobás döntött valamely csapat javára. 1979-től a játékvezetők „közvetett” és „közvetlen” szabadrúgásokat különböztettek meg, és karjelzéssel mutatták, hogy mely eset áll fenn. Az ezt követő évtől a köpést és a súlyos sportszerűtlenséget is piros lappal büntették, valamint a kirúgásnak el kellett hagynia a tizenhatos vonalát ahhoz, hogy bárki újra játékba avatkozzon. 

1990-től az új lesszabály szerint az egyvonal már nem számított lesnek, míg a gólhelyzetben kiugró ellenfél szabálytalan megállítása automatikusan piros lapot ért. Ekkor fektették le, hogy a labdarúgók felszerelése egy felsőből, egy nadrágból, egy pár sportszárból, egy pár sípcsontvédőből és egy pár cipőből áll. 1992-től tiltott lett a szándékos hazaadás kézzel való felvétele a kapusok számára, majd 1995-ben újra változtattak a lesszabályon: önmagában a lesen tartózkodás nem volt szabálytalan, csak ha befolyásolta a lesen álló játékos a labda útját. Ekkor a cserék számát háromban határozták meg.

1997-ben újfent teljesen újrafogalmazták a szabályokat. Ekkor került be a paragrafusokba, hogy a kezdőrúgásból és a kirúgásból is lehet gólt rúgni, valamint a kapusok már a bedobást sem vehették fel. 1998-tól a hátulról való becsúszás azonnali piros lapot ért. 2000-ben változtatták meg a kapusok korábbi „négylépéses szabályát”, mégpedig úgy, hogy hat másodpercben maximalizálták azt az időt, amíg a hálóőr a kezében tarthatja a labdát, viszont ebben a helyzetben nem volt szabad zavarni őket. 2001-ben bevezették (egy időre) az aranygólt a hosszabbításokban. 2002-től a sérült játékosnak el kellett hagynia a pályát, míg a játékosok csak a mezükön viselhettek reklámot (korábban a nadrágon és a sportszáron is előfordult). 2004-től a bírók sárga lappal díjazták a gólörömnél való mezlevételt, míg 2006-tól az időhúzásért is hasonló retorzió járt, valamint már a kispadon ülőket is ki lehetett állítani. 

2012-ben engedélyezték a gólvonal-technika működését, ám nem tették kötelezővé. Minderre azért is volt szükség, mert bár pár évvel korábban bevezették az ötbírós rendszert, miszerint két alapvonali játékvezetővel bővült a játékvezetői stáb, mégsem történt jelentős előrelépés a kétes, gólvonalon pattogó labdák helyes megítélésében. Talán ezért is jutottunk el addig, hogy már az UEFA is a videóbíró bevezetése mellett döntött. Ami biztos, hogy a VAR már az idei vb-n is gyökeres változásokat hozott a játékban: kevesebb lett a piros lap és a lesek száma, tizenegyesből és a rögzített szituációk után szerzett gólokból viszont jóval többet láthattak a nézők, mint korábban. Mindezek mellett a videóbíró miatt olyan terjedelmű holtidők is előfordulhatnak, melyek könnyen kizökkenthetnek a ritmusból csapatot, játékost, edzőt és játékvezetőt egyaránt. Végül még egy lényeges változásra is fontos felhívni a figyelmet: a VAR bevezetésével a játék menetében is szétválik a profi és az amatőr futball, hiszen az alsóbb osztályokban lehetetlen lesz bevezetni a videóbírót.

Villányi Gergely